A HÖOK eljárását kezdeményezett a BGE által kétszeresére emelt díjak miatt

Az Oktatási Jogok Biztosához fordult a HÖOK a BGE által kétszeresére emelt önköltségi díjak miatt.

  • Eduline

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája az Oktatási Jogok Biztosának eljárását kezdeményezte a BGE által elfogadott és a végzős hallgatókat hátrányosan érintő szabályzat módosítás jogszerűtlenségének megállapítása érdekében - írják közleményükben.

A HÖOK álláspontja szerint a hallgatókat hátrányosan érintő rendelkezések bevezetése a nemzeti felsőoktatásról szóló törvényben foglaltak alapján csak felmenő rendszerben lehetséges, vagyis a jelenleg már tanulmányokat folytató hallgatókra az új – kedvezőtlenebb – szabályok nem alkalmazhatók.

Háborognak a hallgatók az ELTE-n, több pénzt kell fizetni például a harmadik tárgyfelvételért

Megemelték a hallgatói díjakat az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, erről azonban a diákok csak két héttel az iskolakezdés előtt értesültek. A változtatás pedig már a most elsőéveseket is érinti.

Hozzászólások

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.