Otthagynátok az egyetemet? Minden amit a kiiratkozásról és a visszafizetésről tudni kell

Hogyan iratkozhattok ki az egyetemről? Kell-e fizetnetek, ha állami ösztöndíjasként tanultatok? Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat arról, mi történik akkor, ha nem szereztek diplomát egy adott képzésen, vagy nem teljesítitek a hallgatói szerződésetekben vállaltakat.

  • Csik Veronika

Ha úgy döntöttetek, hogy nem szeretnék folytatni a jelenlegi szakotokat, a legtöbb egyetemen egy kérvényt kell kitöltenetek és leadnotok. Valószínűleg be kell szereznetek különböző igazolásokat is, hogy nem tartoztok semmivel, például a könyvtárnak.

Fontos, hogy a kiiratkozás előtt felhasznált állami ösztöndíjas féléveitek számával csökken azoknak a szemesztereknek a száma, amelyekben még támogatottként tanulhattok. Tehát ha egy évet tanultatok ingyen, de kiiratkoznátok, akkor a 12-ből már csak 10 állami félévetek marad. Ezeket ugyanakkor azonos képzési szinten is felhasználhatjátok, egy félbehagyott alapképzés után akár egy másik alapszakon, vagy egy felsőoktatási szakképzésen is tanulhattok.

Mit és kinek kell visszafizetnie?

Nyilván ez a kérdés csak azokra vonatkozik, akik államilag támogatott képzésen tanultak, hiszen az önköltséges szakokon a kiiratkozásnak nincs olyan értelemben anyagi vonzata, mint az állami képzéseken a visszafizetési kötelezettség. De pontosan kiknek és mennyit kell fizetni?

Alapvetően a visszafizetési kötelezettséget nemrég felváltotta az automatikus munkaviszonyfenntartási kötelezettség, így csak akkor kell bármit is visszafizetnetek, ha ezt nem teljesítettétek. Mit jelent a munkviszonyfenntartási kötelezettség?

A hallgatói szerződésben, az első félévetek előtt aláírtátok, hogy a képzési idő másfélszerese alatt oklevelet szereztek, illetve az oklevél megszerzését követő húsz éven belül az állami ösztöndíjjal folytatott tanulmányaitok idejével megegyező időtartamban hazai munkaviszonyt tartotok fenn. Tehát ha összesen 8 félévet tanultatok államilag támogatott képzésen, akkor ugyanennyi időt kell majd ledolgoznotok a diplomaszerzés után.

Mi történik akkor, ha nem szerzek diplomát, de kiiratkozok?

Amennyiben az oklevélszerzési határidőn belül nem szereztek diplomát, vagy megszűnik a magyar állami ösztöndíjas hallgatói jogviszonyotok, akkor a magyar állami ösztöndíj további sorsa szempontjából a következő fordulhat elő:

  1. ha osztott képzésben (alap-, mesterképzés, felsőoktatási szakképzés) legfeljebb egy félévig, osztatlan képzésben (pl. általános orvos) legfeljebb két félévig vettétek igénybe a hallgató állami ösztöndíjat, akkor további magyar állami kötelezettség az adott képzéshez kapcsolódóan nem terhel benneteket.
  2. ha azonban egy, illetve kettő állami ösztöndíjas félévnél többet vettetek igénybe a képzésen, akkor a már említett hazai munkaviszony-fenntartási kötelezettségetek keletkezik.

Fontos viszont, hogy ha a második kategóriába tartoztok, tehát nem szereztek diplomát, mert megszűnik a jogviszonyotok, akkor az elhasznált állami ösztöndíjas féléveitek idejével megegyező időtartamban hazai munkaviszonyt kell fenntartanotok mégpedig az adott képzés megszűnésének napjától számítva a követő két éven belül (ez az úgynevezett rövid határidejű hazai munkaviszony-fenntartási kötelezettség).

Kiiratkozás után beiratkozás

Azoknak, akik kiiratkozás után új képzést kezdenek, egy ideig nem kell a kötelezettségekkel számolnia, ugyanis szakváltás esetén a feltételek teljesítése szempontjából az újabb szak képzési ideje és költsége az irányadó. Tehát a korábbi képzés kötelezettségeinek alapját képező magyar állami ösztöndíjas félévek száma, illetve az igénybe vett magyar állami ösztöndíj összege hozzáadódik az új képzéséhez.

Azonban ezen belül is vannak kivételek. Ugyanis, ha képzési területen belül szakot váltotok (akár intézményen belül, akár másik intézménybe történő átvétellel) a hallgatói jogviszonyotok folyamatosnak tekintendő – írja a tájékoztató. Viszont például, ha 2018. szeptember 1-jén kezdtetek el egy 6 féléves képzését, majd 2020. szeptember 8-án képzésváltással átjelentkeztetek egy azonos képzési területen lévő 7 féléves képzésre, akkor nem felvételi eljárás útján történő szakváltás valósul meg.  Ebben az eseteben a képzési idő másfélszeresének időtartama a második képzés 7 féléves időtartamából számítódik, vagyis 11 félév, amelyet az első képzés kezdetétől kell számítani. Erről bővebben itt olvashattok.

Mi történik, ha nem dolgozzátok le?

Akkor jön a visszafizetési kötelezettség. Ha ugyanis a diplomaszerzést követő 20 éven belül nem dolgoztok az ösztöndíjas félévekkel megegyező időtartamban, akkor a 20 év után kötelesek vagytok visszafizetni az igénybe vett állami (rész)ösztöndíjnak – évente a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított éves átlagos fogyasztóiár-növekedés mértékével növelt – összegét. Amennyiben részben teljesítitek ezt a kötelezettséget, a visszatérítendő összeget a munkában töltött napoknak megfelelően arányosítva számolják majd ki.

Akik nem is szereztek diplomát, és nem is dolgoztak a képzés megszűnését követő követő két éven belül, kötelesek visszafizetni a tartozás 50%-át, persze az összeg itt is a munkában töltött napoknak megfelelően arányos.

A szakváltásról, kiiratkozásról vagy arról, hogy pontosan hány államilag támogatott félévet használtatok már el, a saját egyetemetek tanulmányi osztálya és az Oktatási Hivatal tud bővebb tájékoztatást adni, ugyanis speciális esetekben előfordulhat, hogy a fenti szabályok rátok nem (így) vonatkoznak.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.