Ezek a topgimnáziumok már közzétették a végleges felvételi jegyzéküket
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter ma bejelentette, 75 ezer hallgatónak engedik el a nyelvvizsgakötelezettséget a diplomához. De ez kiket érint pontosan?
Frissítés: a nyelvvizsgamentesség minden hallgatóra vonatkozik, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz, erről az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatta az MTI-t.
A miniszter szerint ma 75 ezer olyan már végzett hallgató van ma Magyarországon, akiknek nyelvvizsga hiányában nem adták ki a diplomájukat. Nekik szeretnének most segíteni ezzel a kedvezménnyel. A záróvizsgázott, de diploma nélküliek a 2019 június végéig mért adatok szerint összesen több mint 93 ezren voltak - ők a nyelvvizsga hiánya miatt nem kaphatták kézhez eddig a felsőfokú oklevelet.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) sajtófőnöke, Budai Marcell megerősítette az Eduline-nak, hogy ez a szám azonban ki fog bővülni az idén végző hallgatókkal is, a 75 ezer ugyanis csak azokat a diákokat takarja, akik korábban nem kapták meg a diplomájukat.
Arról, hogy ezeket ki intézi majd, illetve hogyan és mikor jutnak a diplomájukhoz az érintette, eddig nem mondott bővebb információkat a miniszter a sajtótájékoztatón. Továbbá azt sem lehet még tudni, hogy ez a felsőoktatási szakképzésben tanulókra illetve végzettekre is vonatkozik-e a mentesség.
Palkovics László miniszter azonban nem csak a nyelvvizsgákról beszélt, hanem a felnőttképzésben és a felsőoktatásban tanulókat érintő anyagi támogatásokról is. Erről itt olvashattok bővebben.
75 ezer hallgatónak engedik el a nyelvvizsgakötelezettséget a diplomához
Jön a felnőtképzési diákhitel, az egyetemisták pedig egyszeri 500 ezer forintos hitelt vehetnek majd fel.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának Autizmus Spektrum Pedagógiája (ASP) szakirányán dolgozó valamennyi oktató felmondott, és 2026. augusztus 31-ével távozik az intézményből. A döntést közös Facebook-bejegyzésben jelentették be, amelyben túlterheltségről, intézményi nehézségekről és erős nyomásról írtak.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
Május 4-én veszi kezdetét a tavaszi érettségi szezon. Országszerte több mint 148 ezer diák ad számot tudásáról csaknem 1200 helyszínen.
A kisfiú minden előzmény nélkül esett össze, tanárai kezdték meg az újraélesztését.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.