Ezt minden felvételizőnek tudnia kell: mik azok a duális képzések?

A 2019-es egyetemi-főiskolai szaklistát böngészitek, de nem tudjátok, mi is azok a duális képzések? Elmagyarázzuk.

  • Eduline

Évről évre egyre népszerűbbek a duális képzések, legalábbis ez derült ki az elmúlt évek jelentkezési adataiból: míg 2015-ben még csak hatezren, idén már több mint 12 ezren jelöltek meg első helyen duális képzésként is végezhető szakot. Win-win szituáció − így jellemezte a Campus Plusznak több egyetemista a duális rendszert, amelynek lényege, hogy a hallgatók elméleti oktatása az egyetemen vagy főiskolán, gyakorlati képzése azonban egy kiválasztott vállalatnál zajlik.

A felsőoktatási intézmények így szorosabbra fűzhetik a kapcsolatot az adott területen működő kisebb és nagyobb vállalatokkal, valamint multicégekkel, amelyek magukhoz vonzhatják a legtehetségesebb leendő munkavállalókat. A legjobban azonban a hallgatók járnak, akik az alapszak három éve alatt nemcsak diplomát, hanem valódi munkatapasztalatot szerezhetnek, az adott vállalatnál dolgozó szakemberektől tanulhatnak, munkabért kapnak, ráadásul könnyen lehet, hogy végzősként már egy munkaszerződéssel a zsebükben vehetik át az oklevelüket − kihagyva az álláskeresés stresszes időszakát.

Nem véletlen, hogy egyre több felsőoktatási intézmény hirdet duális képzéseket: a gazdasági szakokra jelentkezők például tizenkilenc ilyen egyetem és főiskola közül választhatnak, az informatikai területen tizennégy, műszaki területen pedig tizenhat intézmény kínál duális szakot. Sőt ma már azok is szerezhetnek tanulmányaik mellett szakmai tapasztalatot, akik agrár-, természet- vagy társadalomtudományi szakot választanak.

A rendszer nem érte el célját, a hallgatók mégis sikeresek

2017-re háromszor annyian tanultak duális képzésen, mint 2015-ben. Azonban ez az 1500 körüli létszám sem volt elég ahhoz, hogy a felsőoktatási képzési rendszer átalakuljon. Az iskolák szerint a hallgatók azonban sikeresek.

Hozzászólások
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu

Kompetenciamérés: a gyerekek fizetik meg az árát annak, hogy a kormány titkolja a terveit a választások előtt

A Szülői Hang friss sajtóközleményében azt írja, már egy év eltelt a bejelentés óta, de a kormány azóta sem hozta nyilvánosságra a kompetenciamérések értékelésére vonatkozó terveit. Hozzátették, miután lehetővé tették, hogy az iskolák saját hatáskörben érdemjeggyel értékeljék a mérés eredményét, a kompetenciamérések már nem tudják betölteni funkciójukat, mert az iskolák eredményei nem hasonlíthatóak igazságosan össze.