Kártérítési pert indíthat a magyar kormány: Palkovics László nem látja az "alapját"

„Ennek az alapját nem látom, a törvényeknek meg kell felelnie mindenkinek” – így reagált Palkovics László innovációs miniszter arra, hogy a CEU rektorhelyettese a Népszavának úgy nyilatkozott: nem kizárt, hogy kártérítési pert indítanak a magyar kormány ellen.

  • Eduline

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Enyedi Zsolt rektorhelyettes a Népszavának azt mondta, nem kizárt, hogy kártérítési pert indítanak a magyar kormány ellen az egyetem budapesti működésének ellehetetlenítése miatt.

A rektorhelyettes az Alkotmánybíróságon és az Európai Bíróságon is zajló eljárásokkal kapcsolatban azt mondta: szinte biztos benne, hogy a jogvitákban a CEU-nak lesz igaza.

Az ATV beszámolója szerint ezzel nem ért egyet Palkovics László miniszter, aki korábban oktatási államtitkárként személyesen is meglátogatta a CEU New York állambeli kampuszát.

„Ha egy egyetem nem felel meg az adott ország törvényeinek, ha ők úgy gondolják, hogy ezzel kapcsolatosan kártérítési pert kell indítani, mert az üzleti modelljük romlott, és ezért úgy döntöttek, hogy egy másik országba, másik városba költöznek, akkor nyilván ezt megtehetik. Ennek az alapját nem látom, a törvényeknek meg kell felelnie mindenkinek” - nyilatkozta az innovációs és technológiai miniszter.

Kártérítési pert indíthat a kormány ellen a CEU

Nem tartja kizártnak a Közép-európai Egyetem (CEU) rektorhelyettese, hogy a jövőben kártérítési pert indítanak a magyar kormány ellen az egyetem budapesti működésének ellehetetlenítése miatt.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.