Hoffmann Rózsa a CEU-ügyről: Bécs nincs a világ végén

Nem a kormány űzte el az egyetemet, hanem az intézmény döntött úgy, hogy az amerikai diplomát adó képzéseiket kiviszik az országból - mondta a CEU-ról Hoffmann Rózsa volt oktatási államtitkár.

  • Eduline

Hoffmann Rózsa az ATV Egyenes beszéd című műsorának volt a vendége hétfő este, a volt oktatási államtitkárt a CEU költözéséről is kérdezték. Hoffmann Rózsa már a beszélgetés elején leszögezte, hogy visszavonult a politizálástól, magánemberként nyilatkozik. 

A CEU-ügyről azt mondta, szerinte nem a kormány űzte el az egyetemet, hanem az intézmény döntött úgy, hogy az amerikai diplomát adó képzéseiket kiviszik az országból.

Amikor a műsorvezető megkérdezte Hoffmanntól, hogy jól van-e ez így, azt válaszolta: nem tudja, hogy jól van-e vagy nincs jól, de Bécs nincs a világ végén, eddig is jártak magyar fiatalok bécsi egyetemekre, sokan ingáztak eddig is.

A volt államtitkár azt mondta, "emberileg" megérti a CEU rektorhelyettesének elkeseredését, de ez egy túlpolitizált kérdés, "nem történt itt olyan tragédia, amiből botrányt kell kavarni".

Hétfőn jelentette be a CEU vezetése, hogy Bécsbe költöztetik amerikai diplomát adó képzéseit.

Itt a végleges döntés: Bécsbe költözik a CEU

Mivel a lex CEU értelmében a CEU nem vehet fel új diákokat 2019. január 1-től, az egyetem kénytelen a mai napon bejelenteni, hogy minden amerikai akkreditációjú programját Bécsben indítja el 2019 szeptemberében - olvasható az intézmény közleményében.

 

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.