Valami szép csendben teljesen megváltozott a hazai egyetemeken

A nők egész Európában kevesebb fizetésre számíthatnak a férfiaknál, pedig uralják a felsőoktatást – legalábbis létszám tekintetében. Magyarországon a rendszerváltás óta egyre több nő szerez diplomát, mára pedig csak három olyan képzési terület létezik, ahol megmaradt a férfitöbbség. Ezekben azonban nagyon le vannak maradva a nők.

A briteknél decemberben szinte minden országos lapban megjelent a hír, hogy rekordszélesre nyílt az olló a felsőoktatásban tanuló nők és férfiak számát illetően.

Ahogy Európa összes országában, így Nagy-Britanniában is már nagyon régóta a nők uralják a felsőoktatást, így egyes lapok már arról írtak, 36 ezer férfi hiányzik az egyetemekről.

hirdetés
hirdetés

Magyarországon a rendszerváltás óta jellemző a nők egyre nagyobb fölénye a felsőoktatásban. Az 1990-es népszámlálás idején még a férfiak voltak többségben a diplomát szerzettek körében, csak az oktatási, a művészeti és az egészségügyi területeken voltak többen a nők.

Az ezredfordulóra már megfordult a trend, akkor már több diplomás nő élt az országban, mint hasonló végzettségű férfi. A 2001-es adatfelvétel idején a társadalomtudomány, gazdaság és a jog területén is több nő rendelkezett felsőfokú végzettséggel, mint férfi.

Kapcsolódó cikkek

Rengeteg informatikai állás betöltetlen az országban

A lányokra egészen más szabályok vonatkoznak egyes iskolákban

Tiszteletlen megjegyzést tett a kancellár, az egyetem is elhatárolódott

A 2011-es népszámlálási eredmények azt mutatják, hogy miközben 600 ezerről közel másfél millióra nőtt a diplomások száma az országban, ezt igazából az egyre több, felsőoktatásban végzett nőnek köszönhetjük. Míg a férfi diplomások száma a dupláját sem érte el 2011-ben 1990-hez képest, a diplomás nők száma közel két és félszeresére nőtt az időszak alatt. Ha azóta folytatódott a trend – és valószínűleg ez a helyzet –, az azt jelenti, hogy mára 200 ezerrel magasabb a diplomás nők száma, bár minimálisan több nő él ma az országban, mint férfi.

Érdekes ugyanakkor, hogy egyes oktatási területeken továbbra is nagyon durva férfidominancia tapasztalható. Matematikai és számítástechnikai diplomát fele annyi nő szerzett, mint férfi, a műszaki és ipari területeken pedig a férfi végzettekhez képest csak negyedannyi a nő. Ebből a matematika és számítástechnika ment át komolyabb változáson: bár már 1990-ban is több férfi rendelkezett ilyen végzettséggel, mint nő, a mostaninál jóval kisebb volt a férfiak fölénye (10 ezer és 7500 fő).

Nem véletlen, hogy több kezdeményezés is él manapság, amik azt tűzték ki célul, hogy növelik a lányok részvételét az informatikai oktatás területén, amitől nem képességeik, hanem inkább a társadalmi normák tartják őket távol. Ha itt is áttörés történik, akkor még gyorsabb ütemben nőhet a diplomás nők száma a férfiakhoz képest.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Idén érettségizel?

Iratkozz fel ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI HÍRLEVELÜNKRE!

Iratkozz fel e-mail címeddel

vagy

Csatlakozz Facebookkal:

Szeretnék az eduline.hu-tól kereskedelmi célú tájékoztatókat kapni.

Már feliratkoztam »
Bezárás

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X