Egyetlen éjszaka alatt felkészülni.
Na nem egy, hanem két vizsgára.

Kihagyni a reggel 8-kor kezdődő, 90 perces előadást, mondván, úgysem érünk már oda, és amúgy sem akarjuk megzavarni a tanárt (mindez 8:05 perckor).

Esszéírás közben hagyni, hogy a kolis szobatárs vagy az örök - értsd: tíz éve ugyanarra a szakra járó - egyetemista rávegyen a szerdai bulira. Aztán a csütörtökire.

Letagadni a szülők előtt, hogy valamiből nem sikerült a vizsga, hiszen "úgysem értik a kreditrendszert". Aztán reménykedni, hogy csúszás azért nem lesz, mert azt már nehéz eltitkolni.

Hetekig por- és tésztalevesen, májkrémes vagy parizeres zsömlén és porból készült bolognain élni. Nyolc étel, amivel minden kollégistát ki lehet kergetni a világból.

Hétfőnként ünnepi vacsorát tartani az otthonról hozott pörköltből és rántott húsból. Szerdán szomorkodni, mert egy falat sem maradt a hazaiból.

Legalább tíz olyan tesztet kitölteni,
aminek még a kérdéseit sem értetted.

Félév elején szentül elhatározni, hogy az idén a legjobb tanároknál vesszük fel a tárgyakat. Aztán rájönni, hogy a Neptunt/ETR-t nem lehet legyőzni. A harmadik félévben rájönni, hogy a tantárgy- és vizsgafelvétel soha nem fog zökkenőmentesen menni. Soha.

Félórás felkészüléssel, egy szerencsés tételhúzással és magabiztos, ám totálisan semmitmondó felelettel ötöst szerezni egy - állítólag - szigorú tanár szóbelijén.

Majd két hét kemény tanulás és a társasági élet teljes kiiktatása után elhasalni egy engedékeny tanársegéd vizsgáján.

Csokival, virággal vagy kávéval lefizetni a tanulmányi osztályos nénit. Aztán rájönni, hogy ez nem megy - és öt órát állni sorban az indexért. Öt dolog, amiről minden egyetemistának ugyanaz jut az eszébe.