szerző:
Eduline

Valóban érte "fizikai" atrocitás Károly brit trónörökös feleségét, Kamilla hercegnőt a minapi, súlyos zavargásokká fajult londoni diáktüntetésen - az erről szóló sajtóértesüléseket vasárnap erősítette meg részlegesen a brit belügyminiszter.

Theresa May a Sky News hírtelevízióban úgy fogalmazott: a tüntetők, akik London belvárosában támadtak rá a trónörökös pár autójára, "fizikai kapcsolatba" kerültek Kamillával. A miniszter szerint ugyanakkor arra nincsenek egyértelmű bizonyítékok, hogy - amint az a brit sajtóban megjelent - a támadók egy bottal ütötték volna meg a trónörökös feleségét.

Londonban csütörtökön robbantak ki zavargások az egyetemi tandíjak felső határának drasztikus emeléséről hozott döntés miatt. A brit parlament alsóháza aznap este fogadta el azt a kormányindítványt, amely szerint - az általános költségvetési megszorítások, és ennek részeként az állami felsőoktatás támogatásának jelentős lefaragása miatt - az angliai egyetemek a jelenlegi 3290 fontról (egymillió forintról) kilencezer fontra (csaknem 3 millió forintra) emelhetik az éves tandíj felső határát, pótlandó a kieső állami juttatásokat.

©

Az erről tartott parlamenti vitanapot több tízezres diáktüntetés kísérte, amelynek során a tiltakozók többször is keményen összecsaptak a rendőrséggel, ám a tervezet elfogadásának hírére végképp elszabadultak az indulatok, és a tüntetők törni-zúzni kezdtek a londoni belvárosban. Eközben került útjukba a trónörökös házaspár autója, amelyet szintén megtámadtak és súlyosan megrongáltak.

A királyi jelvényeket viselő, különlegesen kiképzett Rolls-Royce oldalát összerugdosták, egyik ablakát bezúzták, a kocsihoz egy festékesdobozt is hozzávágtak, és mint nem sokkal később kiderül, a lehúzott ablakon keresztül bántalmazták Kamillát, Károly trónörökösnek, II. Erzsébet királynő elsőszülött fiának feleségét is, akit a brit sajtó egyöntetű beszámolója szerint egy fabottal szúrtak meg. Az utóbbi évtizedekben ez volt a legsúlyosabb biztonsági incidens, amely a brit királyi család valamely magas rangú tagját érte.

A Scotland Yard az eset kapcsán azonnal bűnügyi vizsgálatot indított, és vasárnap közzétette tizennégy olyan tüntető fotóját, akikről gyanítja, hogy részt vehettek a belvárosi dúlásban és a trónörökös pár elleni támadásban. A The Sunday Times című tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lap "jól értesült" rendőrségi és udvari forrásokat idézve azt írta, hogy az incidens másnapján Sir Paul Stephenson, a Scotland Yard főparancsnoka személyesen felhívta Károly herceget, és felajánlotta, hogy ha "az udvar ezt helyénvalónak tartja, akkor ő lemond" tisztségéről.

A hívás tényét Károly rezidenciája részletek nélkül megerősítette, ám a lemondási felajánlást - ha az elhangzott - az udvar nyilvánvalóan nem fogadta el, mivel Sir Paul továbbra is a londoni rendőrség első embere.

MTI