Így jelentkezhettek az ingyenes képzésekre: az összes infó egy helyen

Rengeteg kérdést kaptunk az elmúlt napokban a szeptember végén induló, ingyenes nyelvi-informatikai képzésekről. Összegyűjtöttük és megválaszoltunk a legfontosabbakat.

  • Eduline
Milyen képzésre lehet jelentkezni?

Kétféle képzésre - kis- és középvállalkozások ügyvezetője I. és II. - lehet jelentkezni, a tanfolyamok három fő részből állnak. A hallgatók idegen nyelvet (az órák 60 %-a), informatikát (az órák 30 %-a) és vállalatirányítást (az órák 10 %-a) tanulnak.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
A képzésekről szóló tájékoztató szerint az informatikaórák célja, hogy „a jelentkező megismerje az internet nyújtotta lehetőségeket, melyeket munkájában tud használni. Ismerjen internetes keresőmotorokat, azok segítségével képes legyen információkat gyűjteni, a megszerzett információkat elektronikusan továbbítani. Munkájában tudja használni a legismertebb elektronikus ügyintézési portálokat. Tudja használni a közösségi háló nyújtotta lehetőségeket mind személyes, mind munkahelyi célokra”.
Milyen nyelveket lehet tanulni?

Angolt és németet, más idegen nyelvet nem. A kis- és középvállalkozások ügyvezetője I. nevű képzésen kezdőről alapfokú nyelvvizsgáig juttatják el a jelentkezőket, a kis- és középvállalkozások ügyvezetője II. képzések alapfokról a középfokú nyelvvizsgáig.
 
Nincs érettségim. Így is jelentkezhetek?

A kis- és középvállalkozások ügyvezetője I. nevű képzésre azok is jelentkezhetnek, akiknek általános iskolai végzettségük és egy - államilag elismert - szakképesítésük vagy részszakképesítésük van. A kis- és középvállalkozások ügyvezetője II. képzést azonban csak azok kezdhetik el, akik érettségit szereztek, emellett olyan szakképesítésük van, amely érettségire épül (a jelenlegi OKJ-s listában ezeket számmal jelzik), és van némi nyelvtudásuk.
 
Tesztelik, mennyire tudok angolul?

Igen, de csak akkor, ha a kis- és középvállalkozások ügyvezetője II. képzésre jelentkeztek - hogy pontosan milyen formában tesztelik majd a nyelvtudást, arról egyelőre nincs információ, de az már most biztos, hogy az oktatott nyelvből - vagyis angolból vagy németből - legalább B1 szintű nyelvtudással kell rendelkezni. A B1 az alapfokú nyelvvizsga szintje - ha bizonytalanok vagytok abban, eléri-e a nyelvtudásotok ezt a szintet, próbaképp lapozzatok bele néhány nyelvvizsgatesztbe.
 
Hol lehet jelentkezni?

A képzéseket indító szakképzési centrumokban, minden hétköznap 8-tól 20 óráig várják az érdeklődőket. A szakképzési centrumok elérhetőségét itt találjátok. A képzéseket csak azok az intézmények indítják el, ahol van elég jelentkező - ám mivel az érdeklődés már most nagy, a létszámlimittel aligha lesz probléma.
 
Vidéki városokban is indítanak tanfolyamokat?

Igen, vidéki és főváros szakképzési centrumokban is lesznek képzések.
 
Mikor indul a képzés?

Az ígéretek szerint szeptember végéig elindulnak a képzések - de azon sem csodálkoznánk, ha csúszna az indulás, mert néhány nappal ezelőtt még nemcsak a leendő tanulók, de az oktatási intézményekben dolgozók sem hallottak az új képzési programról.
 
Munka mellett szeretném elvégezni a képzést. Így is lehet?

Elvileg lehet, de az órarendet a képzést indító oktatási intézmények állítják össze, náluk érdemes információt gyűjteni arról, hánykor kezdődnek az órák. A 25 évnél fiatalabbak egyébként nappali tagozatosként is elvégezhetik a képzést, 25 év felett azonban csak felnőttoktatásban, esti munkarend szerint tanulhattok.
 
Milyen hosszú a tanfolyam?

Nappali képzésen 1008, esti képzésen 504 órás, mindkettő egy évig tart.
 
A végén vizsgázni is kell?

Érdemes, de nem kötelező. A munkaerőpiacon előny, ha van bizonyítványotok, amelyet az önéletrajzotokhoz csatolhattok, ezért mi nem hagynánk ki a vizsgát. De a képzés díját - ha úgy tetszik, a tandíjat - akkor sem kell visszafizetnetek az államnak, ha valami miatt mégsem vizsgáztok le, vagy elmentek ugyan a vizsgára, de megbuktok.Így jelentkezhettek az ingyenes OKJ-s képzésekre: minden fontos infó egy helyen

Hozzászólások

Mi lesz az érettségizőkkel, ha sztrájkolnak a tanárok? – a köznevelési törvényről vitáztak a parlamentben

A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu