Felvételi 2026: ilyen intézményi pontokat kaphattok a Pázmányon
Közeleg a 2026-os egyetemi felvételi, ezért összegyűjtöttük, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem melyik karán mire jár intézményi pont idén.
Jelentős átrendeződés történt az OKJ-s képzések piacán a korábbi évekhez képest – derült ki a felnőttképzéssel foglalkozó Perfekt Zrt. által összeállított legfrissebb, 2017-es toplistából.
Meglepetés, hogy a 2015-ben még csak bronzérmes bérügyintézői oktatás letaszította a trónról a társadalombiztosítási ügyintézőit, amely éveken át stabilan vezette a listát. E két képzés vezető szerepét magyarázza, hogy együttes megszerzésükre erős igény mutatkozik a piaci szereplők körében, a két munkakör ugyanis már nem válik el olyan élesen egymástól, mint korábban - írja a HVG.
A legfrissebb adatokból megtudható, hogy a listán továbbra is a pénzügyi képzések szerepelnek döntő többségben, a sportedzői pedig meg tudta tartani a 2016-os ötödik helyét. A targoncavezetői képzés is feljebb lépett egyet, így a hatodik helyet sikerült megszereznie a top 10-ben.
Ezeken az OKJ-s képzéseken ingyen tanulhattok: erre kell odafigyelni
Ingyenes OKJ-s képzésre jelentkeznétek? A döntés előtt érdemes tisztában lenni azzal, pontosan milyen képzések elvégzését finanszírozza az állam.
Közeleg a 2026-os egyetemi felvételi, ezért összegyűjtöttük, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem melyik karán mire jár intézményi pont idén.
A kurzus célja, hogy segítse a gyerekeket jogaik felismerésében és abban, hogy merjenek kiállni magukért – mindezt olyan formában, amely élvezetes és könnyen befogadható számukra.
Szükség van-e mindkét szülő aláírására a középiskolai felvételi lapokon, vagy vannak helyzetek, amikor az egyik szülő aláírása is elegendő?
A felvételi nemcsak a pontokról szól – az is számít, honnan és hogyan intézed a jelentkezést. A Felvi arra figyelmeztet, hogy érdemes odafigyelni az online biztonságra, amikor belépsz az E-felvételibe.
Februárban két fontos határidőre is figyelni kell, ha idén érettségiznétek, vagy egyetemre szeretnétek jelentkezni.
A hajdúböszörményi polgármester szerint egy fideszes delegációhoz tartozó személy töröltette le egy helyi pedagógus telefonjáról azokat a fényképeket, amelyeket egy, az iskolában zajló „politikai rendezvényről” készített.