szerző:
Eduline

410, 424, 464 pontot kell összegyűjtenetek az idei felvételin, ha szeptemberben már valamelyik egyetem jogi karának nagyelőadójában szeretnétek ülni - és egy fillért sem akartok fizetni a tanulásért. Ha nem jön össze ennyi pont, marad az önköltséges képzés - itt találjátok a 2014-es árakat.

Az ELTE jogi karának épülete. Mennyit kell fizetni az önköltséges képzésekért 2014-ben?
©

Az osztatlan, állami ösztöndíjas jogászképzés ponthatára mindegyik felsőoktatási intézményben 464 pont, a szintén államilag támogatott munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási szakra 410, az igazságügyi igazgatásira pedig 424 ponttal lehet bekerülni. További tizenhárom népszerű szakon lesz központilag húzott ponthatár, ezekről bővebben itt olvashattok.

Jogász

Osztatlan jogászképzést nyolc egyetem indít az idén. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán nappali formában 260 ezer forint egy szemeszter. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 230 ezer forint, a Károli Gáspár Református Egyetem budapesti nappali képzésén 215 ezer forintba kerül egy félév.

A vidéki képzések valamivel olcsóbbak: a Debreceni Egyetemen 190 ezer forint, a Pécsi Tudományegyetemen 185 ezer forint, a Szegedi Tudományegyetemen 176 ezer, a Miskolci Egyetemen 174 ezer forint egy félév, míg a legolcsóbb a győri Széchenyi István Egyetem, itt 165 ezer forint az önköltség szemeszterenként. A levelező képzések általában olcsóbbak, az ELTE-n például 200 ezer forint egy félév.

Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási

Az országban három helyen indított alapszakot az ELTE-n csak levelező munkarendben kezdhetitek el, itt 170 ezer forintba kerül egy félév. A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán, nappali képzésen 150 ezer forint egy félév, levelezőn 140 ezer forint. A Szegedi Tudományegyetem és a Miskolci Egyetem nappali képzésén egyaránt 132 ezer forintot kell fizetni.

Igazságügyi igazgatási

Hat intézmény kínálja ezt az alapképzést, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara és a Pécsi Tudományegyetem csak levelező munkarendben indítja, előbbi 170 ezer, utóbbi 130 ezer forintért.

A legdrágább a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nappali képzése: 195 ezer forint egy félév, levelezőn 175 ezer forintot kérnek. A Debreceni Egyetemen 160 ezer forint a nappali képzés egy féléve, levelezőn 145 ezer. Ennél alig olcsóbb a Széchenyi István Egyetem, itt 150 ezer a nappali és 140 ezer forint a levelező képzés. A Miskolci Egyetemen a munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási képzéshez hasonlóan 132 ezer forintot kell fizetni, a levelezőért 123 ezret.

A legfontosabb infók a 2014-es felvételiről

Pontszámító kalkulátor (alapszakos)

A 2014-es pontszámítási szabályok

Mesterszakos pontszámítási szabályok

A 2013-as ponthatárok

A 2014-es felvételi szabályai

Mennyit kell fizetni a legnépszerűbb mesterszakokért?

Mennyibe kerül egy félév a tizenhat népszerű szakon?

A tizenhat népszerű szak 2014-es ponthatára

Így kell használni az e-felvételit - lépésről lépésre

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!