szerző:
Eduline

Hogyan szerezhettek állami ösztöndíjas helyet? Melyek a legnépszerűbb alapszakok? Milyen a felvételi? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a felsőoktatási felvételiről.

©

Határidők és jelentkezés

Az egyetemi, főiskolai képzésekre évente három alkalommal lehet jelentkezni: az általános (tavaszi) felvételi eljárás jelentkezési határideje általában február 15., a keresztféléves (őszi) eljárásé pedig november 15. Ez az eljárási díj befizetési határideje is: ez legalább kilencezer forint, amelyért öt képzést jelölhettek meg (ugyanannak a szaknak az állami ösztöndíjas és önköltséges formája egynek számít), a további képzések megjelöléséért két-kétezer forintot kell fizetnetek.

A pótfelvételit augusztusban tartják: ekkor azokon a képzéseken hirdetnek meg - szinte kizárólag önköltséges - helyeket, amelyeket az általános felvételi eljárásban nem töltöttek fel. A pótfelvételin csak egy szakra lehet jelentkezni, és ha bekerültök, az általános felvételi eljáráson bejutott diákokkal együtt, szeptemberben kezdhetitek el az egyetemet, főiskolát.

Jelentkezni az e-felvételi rendszerén keresztül lehet, de így is hitelesíteni kell majd a jelentkezést. Ezt ügyfélkapun keresztül vagy postai úton tehetitek majd meg.

A ponthatárok – így az is, ki került be – általában július végén hirdetik ki. A pontos határidőket, a tudnivalókat és a meghirdetett szakok listáját minden felvételi eljárásban a felvi.hu-n közzétett Felvételi tájékoztatóban nézhetitek meg.

Ők biztosan nem kerülnek be egyetemre, főiskolára

A minimumponthatárt minden felvételizőnek el kell érnie, különben sem állami ösztöndíjas, sem önköltséges képzésre nem kerülhet be. Ez 2015-ben az alap- és osztatlan képzéseken 280, a felsőoktatási szakképzéseken pedig 240 pont volt - jó hír, hogy a mostani keresztféléves felvételire jelentkezőknek is ennyit kell elérniük.

A ponthatárok a tervek szerint már nem nőnek tovább, Palkovics László államtitkár szerint ugyanis nem jelentene minőségi változást, ha 300 lenne a minimumponthatár.

Azoknak, akik mesterképzésre jelentkeznek, a 100 pontból legalább 50-et kell szerezniük.

Azt viszont már most lehet tudni, hogy mely szakokhoz kell emelt szintű érettségi, ezek listáját itt találjátok.

2020-tól viszont már nehezedni fog a felvételi, ugyanis felvételi követelmény lesz a középfokú nyelvtudás.

A legnépszerűbb szakok

A 2015-ös tavaszi felvételin az alap- és osztatlan képzések közül a gazdálkodási és menedzsment volt a legnépszerűbb, ezt a gépészmérnöki, valamint a mérnökinformatikus szak követte. A top 10-be bekerült még a kereskedelem és marketing, a turizmus-vendéglátás, az ápolás és betegellátás, a műszaki menedzser, óvodapedagógus, pszichológia és a gazdaságinformatikus is.

A pótfelvélin gazdálkodási és menedzsment alapképzésre, jogász osztatlan szakra jelentkeztek a legtöbben - a részleteket itt találjátok.

Hogyan szerezhettek állami helyet?

Azokon a szakokon, amelyeken állami ösztöndíjas és önköltséges képzés is indul, elvileg az, aki befér az intézmény által meghatározott kapacitásba, állami ösztöndíjas formában kezdheti meg a tanulmányait. Ugyanakkor „a minőség védelme érdekében” az adott egyetem vagy főiskola dönthet úgy, hogy bizonyos képzéseken magasabb ponthatárt húz - akkor is, ha a jelentkezők száma alacsonyabb a szakos kapacitásnál.

41 szakon – így például a gazdasági alapképzéseken, a kommunikáció- és médiatudomány, a nemzetközi tanulmányok és az andragógia alapszakon, illetve az osztatlan jogászképzésen, illetve a jogi alapszakokon - központi ponthatárt kell elérniük a felvételizőknek, ha állami ösztöndíjas helyre szeretnének bekerülni. A már önmagában is magas pontszámok azonban csak minimumkövetelmények: az egyetem, főiskola ennél magasabban is meghúzhatja a támogatott képzés ponthatárát. Azt, hogy ezeknek a szakoknak a listáját csökkentik vagy növelik, decemberben derül ki.

Pontszámítási szabályok

Ha alap- vagy osztatlan szakra, illetve felsőoktatási szakképzésre jelentkeztek, összesen 500 pontot gyűjthettek a felvételin. 200-200 pontot kaphattok a tanulmányi, illetve az érettségin elért eredményetekre, ezek mellett maximum 100 többletpontot szerezhettek. A részletes szabályokat itt találjátok.

Ha alap- vagy osztatlan képzésre jelentkeztek, kétféleképpen számolhatják ki a felvételi pontszámotokat: vagy figyelembe veszik a tanulmányi és az érettségi pontokat is, vagy megduplázzák az érettségi pontokat - automatikusan azt a módszert használják, amelyikkel jobban jártok. Ha felsőoktatási szakképzésre jelentkeztek, a tanulmányi pontokat is meg lehet duplázni. Pontszámító kalkulátorunkat itt próbálhatjátok ki.