szerző:
Eduline

Az angol írásbelikkel folytatódnak ma reggel nyolc órakor az idei érettségik. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint középszinten 1 162 helyszínen 54 318-an, emelt szinten pedig 124 helyszínen 9 777-en vizsgáznak.

©

A középszintű angolérettségi írásbelijére 180 percük van a diákoknak. Az írásbeli négy részből áll: középszinten 60 perc jut az olvasott szöveg értésére, 30-30 a nyelvhelyességre és a hallott szöveg értésére, 60 perc pedig az íráskészségre. Ha az utolsó részben a levél vagy fogalmazás hossza jelentősen eltér a megadott szóintervallumtól, az pontlevonással jár.

Az emelt szintű írásbeli vizsga 240 perces. A vizsgán ugyanazok a részek szerepelnek, ugyanabban a sorrendben, mint a középszintű érettségin, de a feladatok megoldására fordítható időtartam sorrendben 70, 50, 30, illetve 90 perc.

A középszintű vizsga feladatai az alapfokú (A2-B1-es szintű), az emelt szintűé pedig középfokú (B2-es szintű) nyelvvizsga szintjének felelnek meg. A szaktanárok szerint az érettségizők többségének az íráskészséget tesztelő feladatok megoldása, valamint a hallott szöveg értése megy a legnehezebben.

Tavaly nem volt zökkenőmentes az angolérettségi: az emelt szinten vizsgázók közül több ezren tiltakoztak a hangfelvétel rossz minősége miatt - a részleteket itt olvashatjátok.

Feladatsorok és megoldások az eduline-on

Május 4-én a közép- és emelt szintű magyarvizsgával kezdődik a 2015-ös tavaszi érettségi: az első héten az irodalom mellett a matek, a történelem, az angol és a német kerül sorra.

Az eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, iratkozzatok fel hírlevelünkre, vagy lájkoljátok Facebook-oldalunkat. Az érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!