Ezek voltak a középszintű történelemérettségi esszétémái az elmúlt négy évben
Összeszedtük, hogy milyen témákból kellett rövid és hosszú esszéket írni az elmúlt években a középszintű töriérettségin.
Az óvodapedagógus volt a legnépszerűbb szak a Nyíregyházi Egyetemen, ahová összesen 1088 felvételiző került be.

A Nyíregyházi Egyetem óvodapedagógus képzésére 108-an, a gazdálkodási és menedzsment szakra 81-en, a programtervező informatikus alapképzésre 77-en jutottak be.
A mérnöki területen a gépészmérnöki és mezőgazdasági mérnöki szakok teljesítettek kiemelkedően: a gépészmérnöki alapképzési szakra felvettek száma megkétszereződött az előző évhez képest, a mezőgazdasági mérnöki szakra felvettek száma 25 százalékkal nőtt.
Itt a teljes lista: a 2018-as felvételi összes ponthatára
Este nyolckor nyilvánosságra hozták a 2018-as felvételi ponthatárait, amelyet már az Eduline-on is böngészhettek. Az idén több mint 107 ezer diák jelentkezett egyetemre és főiskolára, a legtöbben, mintegy 73 ezren alapképzésre adtak be kérelmet. Mesterképzésre több mint 18 ezren jelentkeztek, osztatlan képzésre mintegy 11 600-an, felsőoktatási szakképzésre pedig 4800-an felvételiztek.
Az osztatlan tanári szakok közül a testnevelő tanár, történelem tanár és állampolgári ismeretek tanára, angol nyelv és kultúra tanára szakok voltak a legkeresettebbek.
A mesteszakok közül 24 hallgatóval indul az új, közgazdásztanár szak, ezt követően a matematikatanár, angol nyelv és kultúra tanára, valamint a magyartanár szak mutatkozott a legnépszerűbbnek - mondta Ferencziné dr. Ács Ildikó, a Nyíregyházi Egyetem oktatási rektorhelyettese.
Itt a lista: ezeken az alap- és osztatlan szakokon szereztek a legtöbben állami ösztöndíjas helyet
Mérnökinformatikus, gépészmérnöki, programtervező informatikus: ezekre az alapszakokon szerzett nappali tagozatos, állami ösztöndíjas férőhelyet a legtöbb jelentkező. Este nyolckor nyilvánosságra hozták a 2018-as felvételi ponthatárait, fél kilenckor pedig az oktatási államtitkár is kiállt a budapesti Pont Ott Parti színpadára, és ismertette az idei felvételi eredményeket.
Összeszedtük, hogy milyen témákból kellett rövid és hosszú esszéket írni az elmúlt években a középszintű töriérettségin.
Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.
Terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy fiatalkorú fiú ellen, aki több tucat iskolának küldött robbantással fenyegető e-maileket.
A Gundalfként ismertté vált informatikus mindössze néhány mondatra lépett színpadra a Tisza Párt rendezvényén. Beszédében elsősorban a fiatalokat szólította meg, hangsúlyozva: „most van itt a cselekvés órája”, és minden segítség számít.
A lista élén főként művészeti és kreatív alapképzések állnak, ahol a pályakezdők bére sokszor még a bruttó 300 ezer forintot sem éri el – a jelentkezések számán ez azonban nem feltétlenül látszik meg.
Az MCC egyik kutatója is a nyilvánossághoz fordult, miután a munkahelyén olyan politikai elvárásokkal szembesült, amelyeket nem volt hajlandó teljesíteni.
A legokosabb fizikusok, matematikusok, biológusok az alacsony ösztöndíj miatt vagy külföldre mennek vagy pedig munkába állnak - írta Németh Hanna, a Hannamatek oldal készítője.