Már nyomoznak a tömeges érettségi botrány miatt

Manipulálhatták az érettségit a Paulay Alapítványi Középiskolában, százak vizsgázhattak segítséggel.

  • Eduline
Fülöp Máté

A májusi érettségi alkalmával kereste meg az egyik vizsgázó diák a hvg.hu-t, hogy a Fővárosi Kormányhivatal munkatársai megszállták a Paulayt, minden vizsgázót ellenőriztek és már zavaróan figyeltek minden momentumra. Később kiderült - ha nem is mindenkinél -, hogy indokolt volt az ellenőrzés: százak juthattak el úgy érettségiig az iskolában, hogy egy éven belül több évfolyam osztályozó vizsgáját megcsinálták. Akadt olyan is, aki nyolc általánossal iratkozott be, majd még abban a tanévben érettségizett.

Az iskola az interneten hirdette magát, hogy milyen gyorsan lehet náluk érettségihez jutni - ez már túl gyanús volt. Lényegében kamura osztogatták az érettségit.

A vizsgák során túl hamar nyitották fel a dolgozatokat, túl sokan voltak egy teremben, de a legsúlyosabb az volt, hogy a dolgozatokat a javító tanárok manipulálták, hogy minél több jó eredmény szülessen. A szabálytalanságok miatt rengeteg diák pontszámát 0-ra változtatták meg.

Miközben az érettségi feladatlapon a vizsgázók teljes tudatlanságról mutattak tanúbizonyságot, a dolgozatokhoz csatolt tisztázati lapokon egységesen, szinte szóról szóra megegyező módon szerepeltek a helyes megoldások. Sok esetben a feladatlapon is sikerült feltüntetni a helyes megoldásokat, de azok ugyancsak több vizsgázónál az esszéfeladatok esetében is megegyeztek

- írta korábban a kormányhivatal.

Az ügyben rendőrségi nyomozás indult hivatali visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

A legfelháborítóbb és a legtipikusabb csalások toplistája

Az érettségin sem ritkák a csalások, de nem csak magyar sajátosságról van szó. Körülnéztünk, hogy a magyar trükkök mellett a tengerentúlon melyek voltak a legkreatívabb, mégis lebukást jelentő megoldások. Az felmérése szerint a diákoknak akár a 6 százaléka is hajlandó csalással előnyhöz jutni a vizsgákon.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.