Hogyan dől el, hogy bekerültök-e egyetemre, főiskolára?

Kevesebb mint két hónap múlva kiderül, ki kezdheti meg az egyetemi, főiskolai tanulmányait szeptemberben. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a pontszámításról és a ponthatárhúzásról.

  • Eduline
Shutterstock

Az alap- és osztatlan szakok nagy része

A BA/BSc-, illetve osztatlan képzési szinten a szakos kapacitás és a jelentkezők pontszáma alapján dől el, hogy ki férhet be az adott szakra. A szakos kapacitás a képzésen rendelkezésre álló helyek számát jelenti, amelyet a felvi.hu-n, az Egyetemek, főiskolák menüpont alatt, az adott szaknál nézhettek meg. A kapacitásszám azt jelzi, hogy állami ösztöndíjas és önköltséges képzésre összesen hányan kerülhetnek be.

Elvileg azok, akik beférnek a szakos kapacitásba, és elérik a jogszabályban meghatározott minimumponthatárt - ez 2015-ben az alap- és osztatlan képzéseken 280 pont, amelybe csak az emelt szintű érettségiért, nyelvvizsgáért és OKJ-s végzettségéért járó többletpontokat lehet beleszámolni - állami ösztöndíjas helyet szerezhetnek.

A minimumponthatárnál ugyanakkor jóval magasabb limit is kialakulhat: a végső ponthatár mindig annak a jelentkezőnek a pontszáma lesz, aki utolsóként fér bele a szakos kapacitásba. Az intézmények ráadásul magasabb ponthatárt is meghatározhatnak a ''minőség védelme érdekében'', igaz, ez elég ritka.

Ha tudni szeretnétek, milyen ponthatárra számíthattok, nézzétek meg, hogy milyen volt tavaly, és hogy nőtt-e az idén a jelentkezők száma. Az adatokat a felvi.hu-n, a Ponthatárok, rangsorok menüpont alatt találjátok. Mikor derül ki, hogy felvettek-e?

Felsőoktatási szakképzések

Ezeken ugyanazok a szabályok, mint az alap- és osztatlan képzések nagy részén, a minimumponthatár viszont különböző: a felvételizőknek legalább 240 pontot kell elérniük, amelybe csak az emelt szintű érettségiért járó többletpontokat lehet beszámítani.

Az a bizonyos 41 szak

A 16, 2013 óta központi ponthatáros szak mellett az idén további 25 alap- és osztatlan képzésen határoztak meg előzetes limitet az állami ösztöndíjas képzésen. Van, ahol ez csak 20, de van, ahol majdnem 200 ponttal magasabb a minimumponthatárnál. Fontos viszont, hogy azzal ellentétben ezek a központi ponthatárok az összes adható többletpont beszámításával keletkező teljes pontszámra vonatkoznak.

Itt is érvényes az a szabály, hogy ha magasabb pontszámú jelentkezőkkel betelik a szakos kapacitás, akkor a végleges ponthatár is magasabb lesz. A 41 központi ponthatárt itt találjátok.

Mesterképzések

A mesterszakokon továbbra is keretszámokat határoznak meg, külön az állami ösztöndíjas, illetve önköltséges képzésre - ezeket is a felvi.hu-n, az Egyetemek, főiskolák menüpont alatt nézhetitek meg.

A mesterképzésre jelentkezőknek a maximális 100-ből legalább 50-et kell elérniük: a pontszámba beleszámíthat az alapszakos diploma eredménye, illetve az adott szakot indító tanszék által tartott írásbeli és szóbeli felvételi. Többletpont jár kötelezően fogyatékosságért, illetve adható például nyelvvizsgáért vagy OTDK-helyezésért.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.