Ezek voltak a középszintű történelemérettségi esszétémái az elmúlt négy évben
Összeszedtük, hogy milyen témákból kellett rövid és hosszú esszéket írni az elmúlt években a középszintű töriérettségin.
Mire kell odafigyelnetek a holnapi matekérettségin, ha nem szeretnétek jelentős számú pontot veszíteni? Összeírtunk nektek néhány jótanácsot, amit érdemes megfogadnotok.
1. Mindent írjatok át tollal
Ha biztonságosabbnak érzitek úgy, hogy először ceruzával írtok, akkor megtehetitek. Viszont fontos, hogy ezt a végén ne felejtsétek átírni tollal, ugyanis az értékelés során csak ezt fogják figyelembe venni. Ami ceruzával marad, azt nem pontozzák, úgy veszik, mintha ott sem lenne. Ez természetesen csak a számításokra, a végeredményekre és a szöveges válaszokra vonatkozik, vagyis a feladatokhoz készített ábrákat akár ceruzával is rajzolhatjátok.
2. Mindig tüntessétek fel a mértékegységet
Bár a legtöbb feladatnál egyértelmű, hogy milyen mértékegységben adtátok meg az eredményt, ezt mindig tüntessétek fel, mivel pontlevonás járhat érte.
3. Írjátok le a részlépéseket is
Még az egyszerűbb, fejben kiszámolható feladatoknál is írjátok le a számolás menetét, ugyanis ezekre a lépésekre akkor is kaphattok pontot, ha esetleg a végeredmény mégsem lesz jó.
4. Figyeljetek arra, hogy mit húztok át
A feladatok megoldásával annyiszor próbálkozhattok, amennyiszer szükséges, de fontos, hogy a végén minden olyan levezetést és végeredményt áthúzzatok, amit rossznak találtok. A javítótanár ugyanis csak azt fogja figyelembe venni az értékelésnél, ami nincs áthúzva. Ez sajnos azt is jelenti, hogy hiába szerepel a lapon a jó megoldásotok, ha azt áthúztátok, nem értékelheti. Éppen ezért, érdemes kétszer is átgondolnotok, hogy mit hagytok meg végső eredményként.
5. Ne felejtsétek el feltüntetni, hogy melyik feladatotokat ne értékeljék
A 16-18. feladat közül háromból csak kettőt kell megoldanotok. A feladatlapon lesz egy jelölőnégyzet, amit ki kell töltenetek – oda kell írnotok a három feladatból annak a sorszámát, amelyet nem szeretnétek, hogy értékeljenek. Ha ez kimarad és - ahogy fogalmaz a vizsgaleírás - "a választás ténye egyértelműen nem derül ki a dolgozatból", automatikusan a 18. feladatot nem veszik figyelembe, akkor is, ha ti pont azt szerettétek volna, hogy értékeljék.
+1 Ne felejtsétek otthon a legális puskákat
Arról, hogy milyen segédeszközöket használhattok a matekérettségin, itt írtunk korábban.
Hány pontot szerezhettek a matekérettségin?
Mennyi idő áll rendelkezésetekre az egyes feladatsorok megoldásához és hogyan történik a pontszámítás? Fontos kérdésekre válaszolunk.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Összeszedtük, hogy milyen témákból kellett rövid és hosszú esszéket írni az elmúlt években a középszintű töriérettségin.
Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.
Terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy fiatalkorú fiú ellen, aki több tucat iskolának küldött robbantással fenyegető e-maileket.
A Gundalfként ismertté vált informatikus mindössze néhány mondatra lépett színpadra a Tisza Párt rendezvényén. Beszédében elsősorban a fiatalokat szólította meg, hangsúlyozva: „most van itt a cselekvés órája”, és minden segítség számít.
A lista élén főként művészeti és kreatív alapképzések állnak, ahol a pályakezdők bére sokszor még a bruttó 300 ezer forintot sem éri el – a jelentkezések számán ez azonban nem feltétlenül látszik meg.
Az MCC egyik kutatója is a nyilvánossághoz fordult, miután a munkahelyén olyan politikai elvárásokkal szembesült, amelyeket nem volt hajlandó teljesíteni.
A legokosabb fizikusok, matematikusok, biológusok az alacsony ösztöndíj miatt vagy külföldre mennek vagy pedig munkába állnak - írta Németh Hanna, a Hannamatek oldal készítője.