Itt a lista: ezekhez a szakokhoz már 2019-ben is emelt szintű érettségi kell

2020-tól csak azok kerülhetnek be egyetemre vagy főiskolára, akik minimum egy tárgyból emelt szintű érettségit tesznek, emellett van egy – legalább B2-es, vagyis középfokú – nyelvvizsgájuk. 2019-ben még sokkal lazábbak lesznek a szabályok, ám több alap- és osztatlan szakon már jövőre is kötelező lesz az emelt szintű érettségi egy vagy két tárgyból.

Forrás: Stiller Ákos

Ebben a dokumentumnak találjátok az alap- és osztatlan szakok teljes listáját, mellettük pedig az érettségi követelményeket – ahol jelzik, ott emelt szintű érettségit is kell tenni a meghatározott tárgyakból.

hirdetés
hirdetés

null

null

A legnagyobb kihívással továbbra is azok szembesülnek, akik általános orvosi, fogorvosi, állatorvosi vagy gyógyszerész szakra szeretnének bekerülni, nekik két tárgyból is emelt szintű érettségit kell tenniük.

Persze az emelt szintű érettséginek akkor is érdemes nekifutni, ha valaki olyan szakra jelentkezik, ahol nem kötelező a nehezebb vizsga, az 50 többletpont ugyanis nagy előnyt jelent a felvételin.

Jön a feketeleves 2020-tól: több tízezren mondhatnak le az egyetemi felvételiről

Több tízezren szorulhatnak ki a felsőoktatásból 2020-tól, két év múlva ugyanis csak azok kerülhetnek be egyetemre vagy főiskolára, akiknek van legalább egy középfokú nyelvvizsgájuk. Az MTA adatai azt mutatják, a jelentkezők több mint fele még mindig nyelvvizsga nélkül vág neki a felvételinek, az iskolai nyelvoktatás a legtöbb esetben ugyanis nem készíti fel a diákokat a nyelvvizsgára.

hirdetés
hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Felsőoktatás hirdetés

Felnőttképzés hirdetés

hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X