Közoktatás Tóth Alexandra

"Covid-biztos" megoldásokkal próbálják levizsgáztatni a felvételizőket a középiskolák

Elolvasom

Van, ahol rendhagyó módon a Zoomon tartják a szóbeli felvételit, míg más gimnáziumok úgy döntöttek, a járványhelyzet miatt idén egyáltalán nem szerveznek elbeszélgetést, helyette portfóliót kérnek a jelentkezőktől. A középiskoláknak most először kell „covid-biztos” megoldásokat találniuk a felvételire: tavaly éppen azon a napon értek a véget a szóbelik, amikor a járvány miatt elrendelték az iskolák bezárását.

Közoktatás Tóth Alexandra

A Facebookon kapaszkodtak össze azok a szülők, akik nem akarnak iskolaéretlen elsősöket

Elolvasom

Nem csak a sajátos nevelési igényű vagy beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyerekek kapták meg az engedélyt az Oktatási Hivataltól. Viszont így sem volt könnyű dolguk azoknak a szülőknek, akik szerint gyermekük nem elég érett a szeptemberi iskolakezdéshez, ezért szerették volna még egy évig az óvodában tartani.

Érettségi-felvételi Eduline

Magas pontszámok kellettek a Corvinuson: itt vannak a 2020-as felvételi eredményei

Elolvasom

Összesen 2809-en jutottak be a Budapesti Corvinus Egyetem 2020/2021-es tanévére. Alapképzésen 2116-an, mesterképzésen 632-en, osztatlan képzésen 61-en kezdhetik meg ősszel a tanulmányaikat. Alapképzésen a felvett hallgatók 80, míg mesterképzésen 85 százaléka tanulhat térítésmentesen a Corvinus Ösztöndíjprogram keretében.

1
4 5 6 7 8
15