5 dolog, ami minden kiköltözéskor megtörténik az egyetemi tanév végén
A legtöbb egyetemista minden év végén elhagyja az albérletét júniusban. Az évek során sok rutint lehet szerezni, de van 5 dolog, amit szinte lehetetlen elkerülni.
A legtöbb egyetemista minden év végén elhagyja az albérletét júniusban. Az évek során sok rutint lehet szerezni, de van 5 dolog, amit szinte lehetetlen elkerülni.
Új helyre, az IBS régi épületébe is beköltözik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkara, de közben valószínűleg náluk marad a piliscsabai campus is. Társadalomtudományi képzésre már csak Budapesten lehet majd járni – írta az MNO.
Új székhelyen, a Kacsa utca 15-23. szám alatt intézhetik hallgatói hitelükkel kapcsolatos teendőiket május 11-től a diákhitelesek, a Diákhitel Központ Zrt. korábbi Csalogány utcai személyes ügyfélszolgálata megszűnt – közölte a társaság.
Bár egyelőre nem dőlt el, elköltözik-e az Országos Széchényi Könyvtár a budai Várból, egyre hajmeresztőbb ötletek születnek arról, hova is mehetne - írja a Népszabadság.
A Zeneakadémia november végén bezárja patinás kapuit, hogy a következő két évben kívül-belül megújulhasson - számoltak be a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem munkatársai hétfőn, amikor az elkövetkezendő időszak különleges zenei programjairól szóltak. A történelmi jelentőségű félévet az intézmény ünnepi hangversenyekkel, honlapjának teljes megújításával és búcsúfesztivállal teszi emlékezetessé. Az átmeneti időszakban az oktatás ideiglenes helyszínen folyik majd.