Kőkemény ponthatárokat kell megugraniuk azoknak, akik a felvételi legnépszerűbb képzéseire jelentkeztek
Egy-két kivétellel szinte mindenhol 350 fölötti volt a ponthatár 2024-ben az idei egyetemi felvételi legnépszerűbb képzésein.
Egy-két kivétellel szinte mindenhol 350 fölötti volt a ponthatár 2024-ben az idei egyetemi felvételi legnépszerűbb képzésein.
Mutatjuk, mikor jár a maximális 500 pont a sportolóknak és milyen egyéb feltételeknek kell megfelelniük.
Mutatjuk a dátumot.
130 ezer felvételizőnek kell megküzdenie a januárban súlyosan csökkentett számú állami ösztöndíjas férőhelyekért. A legnagyobb verseny idén is a gazdasági, műszaki és informatikai képzéseken lesz.
Egyre többen jelentkeznek pedagógusképzésre, de az osztatlan tanári szakok továbbra sem népszerűek.
Csütörtöktől indul az ügyintézési időszak
2022 óta mintegy másfélszeresére nőtt azoknak a diákoknak a száma, akik a szakma megszerzése után a tanulmányaikat egyetemen folytatnák, de mégis a felvettek többsége gimnazista.
Az első öt helyre két fővárosi és három vidéki intézmény került.
Nyilvánosságra hozta az idei felvételi statisztikákat az Oktatási Hivatal.
Mutatjuk, hol és miket böngészhettek.
Vannak szakok, amikre a maximálisan elérhető 500 pontból 100 pont alatt volt a bejutási küszöb.
Az intézmény tanárai, dolgozói és diákjai jókívánságokkal teli videót készítettek a hozzájuk felvételiző, feltehetően nagyon izguló diákoknak.
Ezeken a szakokon idén is nagy lehet a verseny.
Nem ugyanazt tanulnátok mesteren, mint amit eddig alapképzésben? Akkor mindenképp kreditelismerési eljárást kell kezdeményeznetek ahhoz, hogy felvegyenek benneteket. Mutatjuk a részleteket.
Fontos határidő jár le vasárnap, amin akár a felvételitek is múlhat.
Ezeket az ígéreteket fogalmazta meg Magyar Péter az oktatással kapcsolatban. Megválaszoltuk a legfontosabb kérdéseket a középiskolai felvételi kapcsán - összegyűjtöttük a hét legfontosabb történéseit.
Egyes egyetemeken és szakokon 200-420 pont közötti minimumponthatárokat húztak, de szép számmal vannak olyan intézmények is, ahol nincsenek ilyen elvárások.
Február 15-én lezárult a 2025-ös általános felvételi eljárás jelentkezési időszaka, eddig dönthették el a felvételizők, hogy mely egyetemekre és milyen szakokra szeretnék benyújtani a jelentkezésüket. A felsőoktatási felvételi eljárás vége azonban még messze van; a ponthatárokat várhatóan 2025. július 23-án hirdetik ki az egyetemek, eddig az időpontig pedig bőven akadnak még teendőik a felvételizőknek.
Akkor is tanulhattok ingyenesen pedagógusnak ezen az egyetemen, ha már elfogytak az állami féléveitek. Folytatjuk sorozatunkat, amiben bemutatjuk, melyik egyetemen mire kaphattok intézményi pontokat.
Emelt szintű érettségiért nem minden szakon járnak extra pontok, az angol vagy német középfokú nyelvvizsgáért 20, más nyelvekből viszont csak 15 pont jár. Mutatjuk, milyen jogcímeken kaphattok intézményi pontokat a Semmelweis Egyetemen.