Megpofozta diákját egy tanár a hajdúböszörményi szakiskolában
Pofon ütött egy szakoktató egy diákot a hajdúböszörményi Veres Ferenc szakiskolában, az intézményben vizsgálatot indítottak az ügyben - mondta Ficsor László, az önkormányzat jegyzője.
Pofon ütött egy szakoktató egy diákot a hajdúböszörményi Veres Ferenc szakiskolában, az intézményben vizsgálatot indítottak az ügyben - mondta Ficsor László, az önkormányzat jegyzője.
A kanadai, ukrán és svéd diákok jóformán hírét sem hallották az érettséginek, az osztrák és a bolgár végzősöknek három, az albán középiskolásoknak pedig négy tantárgyból kell vizsgázniuk a gimnáziumi tanulmányaik végén. Úgy tűnik, a magyar diákoknak mindenki másnál nehezebb dolguk van - sőt, az érettségi még komolyabb kihívás lesz, ha az új közoktatási törvényt a jelenlegi formájában fogadja el az országgyűlés. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy 2013-2014-től öt helyett hat tantárgyból kell majd vizsgázni.
Verekedésért, puskázásért és az órai munkához szükséges tankönyvek és munkafüzetek hiányáért egyetlen tanár sem írhat be igazolatlan órát a diákoknak, a késésekért azonban már joggal jár az igazolatlan mulasztás. Kötelezővé teheti-e az iskola a délutáni sportversenyeket, kirándulásokat és ünnepségeket? Hány óra mulasztás után kell évet ismételni, és milyen büntetést kaphatnak a notórius lógók?
Hatnapos tavaszi szünet, több mint egy hónapos érettségi időszak és június 16-tól kezdődő nyári szünet: összegyűjtöttük a 2010/2011-es tanév második félévének legfontosabb dátumait.
Pályázatot hirdet a TIT Kossuth Klub, a TIT Stúdió és az Uránia Ismeretterjesztő Alapítvány: a 10-18 éves diákok bármilyen természettudományi és műszaki témájú tervvel vagy alkotással pályázhatnak.
Miguel Bruns Alonso, a hollandiai Delfti Technológiai Egyetem PhD-hallgatója egy olyan tollat fejlesztett ki, amely képes megmérni a használója stressz-szintjét. A feszültség enyhítésére azonban már nem képes.
Több mint száz worcesteri diáknak és iskolai dolgozónak kell tbc-szűrésre mennie a téli szünet utolsó napjaiban, a Quinsigamond általános iskola egyik tanáráról ugyanis nemrég derült ki, hogy több mint két hónapja szenved tuberkulózisban. A pedagógus már október óta tudott fertőző betegségéről, de senkinek nem szólt, és minden nap bejárt dolgozni.
Az utóbbi évek leggyengébb eredményét érték el a Kovászna megyei végzősök az idei tavaszi érettségin: két sepsiszentgyörgyi szakközépiskolában egyetlen érettségiző diák sem ment át a vizsgákon, de máshol is magas volt a bukás aránya. A tanfelügyelőség vizsgálata szerint a siralmas eredményt elsősorban a tanárok hozzáállása, a próbavizsgák száma és a tanulók családi háttere okozta – írja a Hírmondó.ro.
Folytatódik az iskolatej program, a diákok 2011-től két és fél deciliter tejterméket kapnak ingyen.
Közel négyszázötven éves, Tudor-stílusú és sokak szerint nevetséges – ilyen Nagy-Britannia egyik legrégebbi iskolájának egyenruhája. A Christ’s Hospital School diákjai mégis ragaszkodnak hozzá, és nem hagyják, hogy a mai divatnak megfelelő öltözékre cseréljék le a Housey-nak becézett iskolai egyenruhát.
Több mint két éve jógázik a világ legfiatalabb jógaoktatója. Shruti Pandey edzéseire üzletemberek, tanárok, nyugdíjasok és háziasszonyok járnak – és mindannyian rajonganak a hatéves kislányért.
Több mint 400 ezer dollárt, vagyis körülbelül 86 millió forintnak megfelelő összeget “ér” egy kiemelkedő teljesítményű tanár – ennyivel több anyagi hasznot hoz évente az államnak, mint átlagos felkészültségű kollégái.
Több mint száz diák tanul a világ alighanem legfurcsább általános iskolájában: az indonéziai Green School pedagógusai bambuszcölöpökön álló, félig nyitott épületekben tartják az órákat, a tanulók a földön, párnákon ülve jegyzetelnek, a menzai ebéd pedig az iskola kertjében termelt zöldségekből és gyümölcsökből készül.
Egy friss felmérés szerint a Finnországban élő svédeknek már a fele sem ragaszkodik ahhoz, hogy a svéd nyelv kötelező tantárgy legyen minden finn iskolában.
Lelakatolt iskolaépület, szabálytalan felvételi eljárás, kényes egészségügyi kérdőív és eldurvuló osztálytermi verekedések - összegyűjtöttük 2010 legnagyobb iskolai botrányait.
Több kisebb és nagyobb szakmai hibája is van a szakszervezetek szerint a december elején megjelent közoktatási törvény módosításának. Az egyik legsúlyosabb, hogy a koncepció összemossa a hátrányos helyzetű gyerekeket a speciális nevelési igényűekkel, amiből a szakértők szerint az is következhet, hogy egy gyerekét egyedül nevelő szülőhöz is utazó szakmai bizottság menne - írja a Hírszerző.
Iskolabuszként egy kilencszemélyes kisbuszt vásárolt a devecseri önkormányzatnak a Nemzeti Segélyvonal Alapítvány (NSA) a négy nagy segélyszervezet - a Katolikus Karitász, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet - közreműködésével.
Ha az iskolai házirend nem csak formalitás lenne, hanem a diákok, pedagógusok, intézmény és család kapcsolatának egyértelmű, jogszabályokhoz és az élethez igazodó szabályzata, segítséget jelentene az iskolai agresszió visszaszorításában – hangoztatta Bíró Endre közoktatási jogi szakértő egy paksi konferencián.
Egyszerű és gyors vizsgálattal, agyi szkenneléssel jósolható meg, ha egy diszlexiás gyerek jó eséllyel megtanulhat olvasni - állapították meg amerikai, brit és finn kutatók hétfőn közzétett tanulmányukban.
Az olvasás és a könyvek iránti szeretete miatt kapott díjat a tajvani oktatási minisztériumtól egy látássérült diáklány, aki első helyen végzett egy nemzetközi olvasási versenyen.