Gulyás Gergely elmondta, szándékosan nem emelik a családi pótlék összegét
A miniszter szerint azért nem emelik meg a családi pótlék összegét, hogy a gyerekvállalás önmagában ne lehessen megélhetési forma.
A miniszter szerint azért nem emelik meg a családi pótlék összegét, hogy a gyerekvállalás önmagában ne lehessen megélhetési forma.
Hivatalosan is lemondott Novák Katalin, köztársasági elnök és ezzel együtt elkezdődtek a találgatások, hogy ki lép a helyébe. Mai kvízünkkel tesztelhetitek a közéleti tudásotokat. Mennyire ismeritek Magyarország minisztereit?
Hétfőn már a megemelt béreikre számíthatnak a pedagógusok, a hamarosan nyugdíjba vonulók ügyére pedig igyekeznek "méltányos megoldást találni".
Az év első kormányinfója rögtön a pedagógusbérek emelésével kapcsolatos információkkal indult.
Biztossá vált, hogy januártól 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógusok bére.
A Bizottság még nem írta alá a rendeletet, ami lehetővé tenné a nemrég bejelentett 32 százalékos béremelést.
A Klebelsberg Központ szerint a tartozás kifizetetlen rezsiszámlákból származik, a kormány viszont azt állítja, hogy a fűtéshez szükséges anyagi forrásokat biztosították.
A tankerület ellenzése miatt másik helyre vitték a rendezvényt.
Mert 2001 óta nem csökkent jelentősen a tanárok száma, a diákoké viszont igen. Azt ugyanakkor elismerte, hogy természettudományos tárgyakat és idegen nyelveket tanító pedagógusokat nehéz találni.
Július 26-án kiderült, hogy kiket vettek fel egyetemre, ugyanis kihirdették a ponthatárokat, közben pedig a 2023/24-es tanév rendjéről szóló tervezet is megjelent. Jelentősen csökkentek a magyar tanulók eredményei a kompetenciamérésen, emiatt nézeteltérés alakult ki a Miniszterelnökség és a civilszervezetek között. Mutatjuk, mik voltak a hét legfontosabb történései.
Válaszolt a Miniszterelnökség azokra a vádakra, miszerint a kormány az elmúlt 12 év alatt szinte semmit sem tett a diákok esélyegyenlőségéért.
Nyílt levélben hívják fel a civilek Gulyás Gergely figyelmét arra, hogy a roma gyerekek oktatási integrációja ma a legsúlyosabb társadalmi kérdések közé tartozik, és a kialakult helyzetben nagy felelőssége van a kormánynak is.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón a szerdai felsőoktatási felvételiről és a felvettek adatairól is beszélt.
A kancelláriaminiszter szerint a pedagógusok többségének nincs gondja a státusztörvénnyel.
Háromnapos rendkívüli parlamenti ülésszakkal zárja a tervek szerint a munkát a nyári szünet előtt az Országgyűlés.
Gulyás Gergely egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a csendes többség szerint a státusztörvény teljesen korrekt, ezért egy magazin felhívásában olyan tanárokat keres, akik elégedettek a tervezettel.
Az egyik szülő szerint a maximum 400 fő befogadására képes Gyömrői Fekete István Általános Iskolába jelenleg körülbelül 600 diák jár.
A Belügyminisztérium javaslatára a tegnapi ülésen a kormány döntött egy módosító javaslatról, amely világosan meghatározza, hogy melyek a státusztörvénybe foglalt, erősen vitatott átirányítás keretei.
A státusztörvényről és a (még mindig) befagyasztott uniós forrásokról is beszélt Gulyás Gergely a hétfői rendkívüli kormányinfón.