Úzus, hóhán, makula: tudjátok mit jelentenek ezek a szavak?
Összegyűjtöttünk tíz olyan szót, amiket már nem gyakran hallani egy beszélgetés során. Ti mindegyiket ismeritek?
Már több mint 20 ezer gyerek veszítette el legalább egyik szülőjét az Izrael-Hamász háborúban
Hatalmas pusztításokat végez a civilek körében a háború. Rengeteg fiatal vesztette életét és szinte mindenki segélyekre szorul.
Egyre korábban kezdődik a kamaszkor, súlyos egészségügyi következményei lehetnek
Különösen a lányok esetében számít, hogy mikor lépnek a kamaszkorba.
Becsapós fejtörők: az összeset kitaláljátok?
Összegyűjtöttünk nyolc találós kérdést. Mindent meg tudjátok fejteni?
Taylor Swift, Billie Eilish és Ariana Grande számai eltűnhetnek a TikTokról
Egyelőre nincsen egyezség a népszerű előadók kiadója és a TikTok között, így több népszerű dal eltűnhet a platformról.
5 híresség, akik a világ legjobb egyetemein diplomáztak
Ma már híres színészek, rendezők, vagy éppen énekesek, egykoron viszont ők is egyetemisták voltak. Mutatunk 5 híres embert, akik a világ legjobb egyetemein végeztek.
„Én lettem Jani kísérleti nyula” – Dán Klára, Neumann János felesége írta az első modern számítógépes kódot
Kaszinók, partik, négy férj és egy kis kódolás - minden ma futó számítógépes program Dán Klára több mint hetven évvel ezelőtt írt kódján alapszik. Története ugyanolyan elismerést érdemelne, mint férjéé, a polihisztor Neumann Jánosé. Új sorozatunkban híres tudósok kevésbé ismert feleségeit mutatjuk be, akiknek nemcsak az volt a dolguk, hogy esténként meleg vacsorát tegyenek az asztalra, hanem a tudományos életben is bizonyítottak.
Helyesírási teszt: magabiztosan használjátok az igekötőket?
Külön, egybe vagy kötőjellel kell írni ezeket az igekőtős igéket?
95 évesen szerzett mesterdiplomát egy idős férfi Angliában, doktori képzésen folytatná a tanulmányait
A nyugdíjas pszichiáter 72 évvel az orvosi diplomája megszerzése után diplomázott ismét.
Hiába vásárolná meg a kormány a jövő generációját, nem az anyagiak miatt nem akarnak gyereket vállalni a huszonévesek
Anyagi problémák, klímaváltozás, mentális problémák, vagy egyszerűen csak azért, "mert nem." Egyre több fiatal nő dönt úgy, hogy nem szeretne gyereket vállalni sem most, sem pedig a jövőben, pedig az elengedett diákhiteltől kezdve a CSOK-on át a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy ez ne így legyen.
Történelmi kvíz: mikor találták fel a telefont és a farmernadrágot?
Már az 1800-as években is famrerban jártak az emberek? Mikortól írtak töltőtollal? Nézzük, tudjátok-e mikor fedezték fel a történelem fontos találmányait.
Kiemelt műsorsávban lép fel Azahriah az idei Sziget Fesztiválon
Augusztus 8-án az aznapi záróprodukció előtt léphet fel.
Kevés a gyermekorvos: Miskolcon az egyik rendelőben csak hetente háromszor fogadnak betegeket
Napi három óra alatt csaknem ötven gyereket kell ellátnia az egyik nyugdíjas házi gyermekorvosnak.
Az ifjúsági szervezetek személyes egyeztetésre hívják a főpolgármestert
Az Egységes Diákfront, az ADOM Diákmozgalom és a Fridays For Future Magyarország nyílt levelet írt Karácsony Gergelynek, amelyben bejelentették közös programjavaslatukat.
Rangos berlini elismerést kapott az ELTE nyugalmazott mesteroktatója
Az Alice Salomon-díjjal azokat tüntetik ki, akik kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárultak a szociális munka fejlődéséhez.
Szigorú tiltást vezetnek be az elektromos cigarettákra az Egyesült Királyságban
Egyre gyakrabban látni a tinédzserek kezében dohányterméket. Ennek szeretne most véget vetni a brit miniszterelnök.
Márciustól a vármegye- és országbérletet is elfogadják a BKK járatain
Akár az egész országot átszelhetjük havi 18 990 forintért, márciustól pedig Budapesten sem kell külön jegyeket és bérleteket vásárolni.
Kádár, drótostót, révész: ismeritek a régi mesterségeket?
Ismeritek a népi mesterségeket? Tudjátok, hogy mivel foglalkozott régen a molnár, a kalmár vagy éppen a bádogos? Nézzük, hogy néhány fotóról felismeritek-e a foglalkozásokat.
Egyre több kisgyerekes család vesz részt ételosztáson
Egyre többen vannak azok az emberek, akik rászorulnak az ingyenes ételosztásra
Robbanás végzett egy nigériai iskola több diákjával
Legalább hat diákkal végzett egy fémhulladéknak vélt házi készítésű pokolgép.