Szombatig mindenki tanuljon meg egy verset!
Az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére indult kezdeményezés miatt március 15-én Balatonfüred és Budapest több vendéglátó egységében verssel is lehet fizetni egy kis édességért.
„A kávéházak különösen fontos szerepet kapnak ezen a napon. A forradalom idején ezek a helyek voltak a szellemi élet központjai, ahol a reformerek eszmét cseréltek” -mondta Bergmann Márta, a füredi Bergmann cukrászda vezetője.
Érdemes nyitott szemmel járni a hétvégén, ugyanis egyes helyeken teát vagy akár süteményt is kaphatnak azok, akik elszavalnak egy-egy verset.
Éskovács Péter, a kezdeményezés egyik szervezője szerint az emléknapot boldogan kell megélni.
„Ha ma nyitva lenne a Pilvax, az ott kávézgató ifjak arra buzdítanának, hogy éljünk bátran, szabadon és boldogan.” - nyilatkozta a szervező, és kiemelte, hogy ezt a napot a szeretteinkkel és a barátinkkal kellene tölteni, akikkel együtt lehet ünnepelni.