Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Mutatjuk, hogy a frissdiplomás jogászok átlagosan mekkora fizetésre számíthatnak.
A korábbi évekhez hasonlóan a 2024-es felvételin az osztatlan jogász szakot 4178-an írták be az első helyre, amivel a harmadik legnépszerűbb képzés lett.
A Diplomás Pályakövetési Rendszer 2024-es legfrissebb – 2021/2022-ben végzetteket is vizsgáló – adatai szerint pályakezdőként jogi diplomával bruttó 446 436 forintot lehet keresni. A legtöbben egyetem után adótanácsadóként, adószakértőként, jogászként, jogi tanácsosként illetve ügyvédként helyezkednek el.
Átlagban a frissdiplomás jogászok 2,37 hónap alatt találnak munkát, de jó hír, hogy a hallgatók mintegy 30 százaléka pedig már a diplomaszerzés előtti hónapban dolgozik.
Néhány év után pedig a fizetésük is emelkedik, ezt jól mutatja, hogy a vizsgált időszakban (2023 decemberében)
A legjobban kereső diplomákkal az alábbi cikkünkben foglalkoztunk:
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.