Ennyi a diplomás gyed 2025-ben

Mivel az összegek a minimálbér és a garantált bérminimum alapján vannak meghatározva, ezek is nőnek.

  • Székács Linda

2025. január 1-től a minimálbérrel és a garantált bérminimummal együtt számos további juttatás összege is növekedett, hiszen bizonyos támogatások alapját ezek adják.

Ilyen többek között a gyermekgondozási díj, azaz GYED, aminek a maximum összege havonta a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka, azaz bruttó 407 120 forint lehet.

De nőtt a diplomás GYED összege is, amit azok kaphatnak, akik sima gyedre nem jogosultak, azonban a gyerekük születését megelőző két évben legalább két féléven keresztül a felsőoktatásban teljes idejű képzésben tanultak és a gyerekük a hallgatói jogviszony ideje alatt vagy a hallgatói jogviszony szüneteltetését vagy megszűnését követő egy éven belül született vagy születik.

Ennek összege 2025-ben alapképzésben tanulók esetén a minimálbér 70 százaléka, ami bruttó 203 560 forintot jelent. Mesterképzés esetén az összeg megállapításának alapját a garantált bérminimum képezi, aminek az összege 2025-ben bruttó 348 800 forint. Ennek 70 százaléka - tehát a diplomás gyed összege - bruttó 244 460 ezer forint.

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.