Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az alacsony fizetés miatt egyre kevesebben képzelik el a jövőjüket rendőrként.
Kategóriától függően 400 ezer vagy 750 ezer forintos teljesítményjuttatást kaptak tavaly év végén a katonák és a honvédelmi alkalmazottak – írta meg az rtl.hu a Honvédelmi Minisztérium közérdekű adatigénylésre adott válasza alapján. A rendvédelmi dolgozóknak (például a rendőröknek, börtönőröknek) ugyanakkor a szakszervezetek szerint nem jutott semmilyen év végi pluszpénz.
A Honvédelmi Minisztérium közérdekű adatigénylésre adott tájékoztatása szerint az az aktív katonaállomány és a honvédelmi alkalmazotti állomány kapott extra juttatást:
"Elfogadhatatlan, hogy miközben a katonáknak százezrek jutottak, a rendvédelmi dolgozók nem kaptak semmilyen plusz juttatást az év végén"
– mondta az rtl.hu-nak Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Hozzátette: a rendvédelmi dolgozók januártól kapnak ugyan átlagosan bruttó 79 500 forintos pótlékemelést, de ez nem kárpótolja őket, mert nagyrészt már el is vitte az infláció. Az év elejétől a katonáknak is jár átlagosan 11 százalékos fizetésemelés.
Az alacsony fizetés miatt egyre kevesebben képzelik el a jövőjüket rendőrként, tavaly már csak 470 fiatal jelentkezett a tiszthelyettesek utánpótlását biztosító kétéves technikumi iskolákba.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.