Ilyen pályakezdő bérekre számíthattok, ha matematika, fizika vagy kémia szakon diplomáztok

A legmagasabb pályakezdő fizetésre a matematika szakon diplomázottak számíthatnak, ennek összege bruttó 460 ezer forint volt 2022-ben.

  • Székács Linda

A 2019/20-as félévben 1018 fő végzett valamilyen természettudományos egyetemi alapképzésen, matematika, földrajz, földtudományi, fizika, kémia, biológia vagy környezettan szakon - derül ki a diplomás pályakövetés legfrissebb adataiból.

A legtöbb diplomás, összesen 472 fő az Eötvös Loránd Tudományegyetemről került ki, 227-en a Szegedi Tudományegyetemen, 162-en pedig a Debreceni Egyetemen szerezték meg az alapszakos oklevelüket.

A legmagasabb bruttó átlagkeresetet pályakezdőként a matematika alapszakon végzett hallgatók vihetik haza, nekik az átlagfizetésük 2022-ben bruttó 460 ezer forint volt. Munkát körülbelül 2,2 hónappal a diplomájuk megszerzése után találtak, 74 százalékuk a versenyszférában helyezkedett el, 22 százalék pedig a közszférában közigazgatás, védelem, információ-technológiai szolgáltatás vagy pénzügyi közvetítés és tudományos kutatási területen. Későbbi tanulmányokat az alapszakon végzettek több mint 62 százaléka folytatott.

A második legjobban fizető diploma a természettudományok területén a fizika bruttó 401 ezer forintos átlagjövedelemmel. Azok a hallgatók, akik ezen a szakon szerezték meg a diplomájukat közel 3 hónap alatt találtak munkát, 81 százalékuk a versenyszférában, 12,50 százalékuk nonprofit területen. Arról, hogy a fizika szakos diplomások pontosan milyen munkakörökben helyezkedtek el nincsenek adatok, a DPR szerint "magasan képzett ügyintézői pozíciókban" információ-technológiai szolgáltatás területen. Későbbi tanulmányokat a 2020-ban végzettek több mint 68 százaléka folytatott.

A lista harmadik helyén a kémia áll bruttó 394 ezer forintos átlagjövedelemmel. A végzettek valamivel több, mint 2,2 hónap alatt találtak munkát, a legtöbben vegyésztechnikus vagy vegyészmérnöki területen a gyógyszergyártásban vagy humán-egészségügyi ellátásban, 92 százalékuk a versenyszférában. Későbbi tanulmányokat körülbelül az alapdiplomások háromnegyede, 74,66 százaléka folytatott.

Ha kíváncsiak vagytok arra, hogy más képzési területeken milyen pályakezdő fizetésre számíthattok, a bölcsészképzésekről itt, a műszaki képzésekről itt, a gazdasági képzésekről pedig itt olvashattok. Az informatikai képzésekről írt cikkünket ide kattintva éritek el, az agrárképzéseket itt, a társadalomtudományi képzéseket pedig ebben a cikkünkben találjátok meg. Ha az orvosi- és egészségtudományi szakok iránt érdeklődtök, ezekről itt találtok információt, a pedagógusképzésekről itt, a művészeti képzésekről pedig ide kattintva.

Arról, hogy jogászként mire számíthattok, itt olvashattok, a sporttudományi képzésekről pedig az alábbi cikkünkben:

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.