Egyre több a Z generációs munkavállaló: így lehet motiválni őket

A Z generáció tagjai, vagyis az 1996 és 2013 között született fiatalok nagy része év közben gyakornokként is dolgozik a tanulmányai mellett. Motiválásukban kiemelt szerepük van a munkavállalóknak - ehhez ad tippeket a Mind-Diák Szövetkezet.

  • Tornyos Kata

A Z generáció tagjai 2025-re az OECD-országokban a munkaerő 27%-át, a Föld lakosságának pedig egyharmadát fogják kitenni aVilággazdasági Fórum becslése szerint. A nagy jelentőségük ellennére sok sztereotípiával kell szembenézniük, amelyek fő forrása a generációs különbség. Ezek között szerepel az, hogy az idősebbekhez képest kevésbé motiváltak, irreális fizetési igényeik vannak, és gyakran váltogatják a munkahelyüket.

A digitalizációnak kulcsszerepe van

"Nyitottabban kísérleteznek az új digitális megoldásokkal, ha azokkal időt és energiát spórolhatnak, és ezzel együtt új perspektívákat nyithatnak a szervezetek számára. „Már nem számít újdonságnak az, ha egy diák álláskereső a mesterséges intelligencia segítségével írja az önéletrajzát, motivációs levelét vagy készül fel egy interjúra" – mondta a diákszövetkezet elnöke, Göbl Róbert.

Az online térben a másodperc törtrésze alatt hozzáférnek a nekik szükséges információkhoz, és ők maguk is igénylik a gyorsaságot. A gyors visszajelzés még egy generációnak sem volt annyira fontos, mint nekik: a fiatal jelöltek lemorzsolódásának leggyakoribb oka a lassú reakcióidőre és döntéshozatalra vezethető vissza.

Azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok nem sokáig várnak: amellett a cég mellett teszik le a voksukat, amelyik a leggyorsabban lép."

– mondja a szakértő.

Tényleg irreális a bérigényük?

A fiatalok kapcsán gyakori kritikaként említik a magas vagy egyenesen „irreális” bérigényt, „amit, ha nem kapnak meg, könnyen továbbállnak” – ezt azonban a szakértő szerint nem lehet rásütni egy egész generációra. A fizetési igények ugyan tavalyhoz képest valóban jelentősen emelkedtek, de ezzel egyidejűleg a minimálbér is nőtt bruttó 232 000 Ft-ra, a garantált bérminimum pedig 296 400 Ft-ra, és az évközi minimálbér-emelés lehetősége is fennáll. A diákbérekre ugyanakkor még mindig kedvezően hat a 25 év alattiakra vonatkozó szja- (személyi jövedelemadó) mentesség, melynek köszönhetően a fiatalok sokkal több „kézhez kapott” jövedelemre tehetnek szert.

Az viszont igaz, hogy gyakran váltanak: a LinkedIn kutatásai alapján a Z generáció 134%-kal nagyobb arányban vált ma munkahelyet, mint 2019-ben. Ez jól szemlélteti azt, hogy az idősebbekhez képest náluk már nincs igény arra, hogy több évtizedet eltöltsenek egy munkahelyen, könnyebben felmondanak, ha nem érzik jól magukat.

A gyakornokok nagy része mégis, az esetek többségében annál a cégnél köteleződik el és kezd el főállásúként dolgozni, ahol teljesítette a szakmai gyakorlatát. Ehhez azonban tudni kell motiválni, és legfőképpen fenntartani a motivációt. A szakértő tapasztalatai alapján a hagyományos motivációs eszközökön felül a fiataloknak sokszor többet számít:

  • egy mentori szereppel is bíró, támogató vezető és munkaközeg, amelyben kiteljesedhetnek,
  • egy jól megtervezett onboarding folyamat, világosan kijelölt célokkal és felelősségi körrel,
  • a szabad véleménynyilvánítás és az ehhez szükséges online/offline kommunikációs csatornák (például elégedettségi felmérések, rendszeres visszacsatolás),
  • a szabad, kötetlen munkavégzés, home office lehetősége
  • valamint a fejlődési, önfejlesztési lehetőségek, és az ehhez kapcsolódó tréningek biztosítása.

 

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.