Nettó 330 ezer forint: ennyit kérnek a pályakezdő 24-26 évesek

Majdnem 30 százalékkal nőtt a pályakezdők bérigénye egy év alatt, az idei átlag nettó 321 800 forint.

  • Székács Linda

A legmagasabb fizetést, körülbelül 369 536 forintot az IT szektorban dolgozók remélik, a legalacsonyabbat pedig – ennél 100-120 ezer forinttal kevesebbet - a pedagógusok és a bölcsész területeken elhelyezkedők, ez derült ki a Zyntern.com friss felméréséből. Összesen háromezer, 16-28 év közötti pályakezdőt kérdeztek meg bérigényükről és arról, mi alapján választanak munkahelyet.

A legtöbb pályakezdő egyébként 276-300 ezer forintos bérigénnyel áll elő az állásinterjúkon, ugyanakkor elég jelentős a különbség a fővárosban és a vidéken élők, valamint a férfiak és a nők között (egészen pontosan 63 ezer forint). Az idei bérigény egyébként 73 ezer forinttal magasabb, mint amit a Zyntern 2021-ben mért.

A 16-19 évesek átlagosan 309 600, a 20 és 23 év közöttiek 317 000, a 24-26 évesek 330 000 Ft, a kutatásban részt vevők közül a legidősebbek pedig 336 000 forintos nettó kezdő fizetést határoztak meg.

És hogy mi alapján választanak munkahelyet a pályakezdők? A legfontosabbnak a fizetést, a jó teljesítmény elérését, a karrierlehetőségeket tartják, a nők többsége számára fontos a befogadó, barátságos munkahelyi környezet, a férfiak egy részének pedig az innovatív eszközök. A járvány idején népszerűvé vált home office-lehetőséget a lista vége felé találjuk, és kevésbé tartják fontosnak a munkahelyek nemzetközi hátterét is.

Ennek ellenére a kutatásban résztvevők döntő többsége (59%) szívesen helyezkedne el nemzetközi nagyvállalatoknál, de népszerűek a magyar nagyvállalatok, kis -és középvállalkozások is. A legnépszerűbb cégek között telekomunikációs vállalatok, a Big 4, bankok és hazai nagyvállalatok is vannak.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.