A fiatalok harmada munkanélküli, sokan külföldre mennének

A 19–29 éves, jelenleg állásban lévő és munkanélküli fiatalok körében vizsgálták a járvány hatásait, a minta reprezentatív.

  • Csik Veronika

A fiatalok 37 százaléka veszítette el az állását a koronavírus-járvánnyal összefüggésben – derül ki a K&H ifjúsági indexéből, amit a Forbes osztott meg.

A munkájukat elvesztők nagyjából 46 százaléka (az összes megkérdezett 17 százaléka) már talált magának új munkahelyet. Ez a szám Budapestet nézve jelentősen magasabb,

54 százalék (az összes megkérdezett 20 százaléka) nem tudott elhelyezkedni.

A megkérdezett fiatalok 37 százaléka szeretne inkább külföldön munkát vállalni. A lap szerint a felméréssorozat nyolcéves történetében eddig csak egyszer, 2017-ben volt ilyen magas ez az arány.

Hozzászólások

Gyerekek a politikai kampányokban: „Téves azt gondolni, hogy ha MI által szerkesztett gyerekről van szó, azzal nincs baj”

Elég egy fotó, amely egy olyan iskolai rendezvényen készül, ahol politikus is megjelenik, és máris akarata ellenére bevonódhat egy gyerek a kampányba. A Hintalovon gyerekjogi szakértője szerint az MI által generált gyerekek is ugyanazt a hatást váltják ki, mert ugyanúgy a gyerekek tárgyiasítását és használatát jelenítik meg. A legfontosabb kérdés, hogy van-e megegyezés arról, hogy gyerekeket nem használunk fel kampányidőszakban sem, hiszen ha ebben nincs egyetértés, azzal normalizáljuk, hogy nincsenek határok.