Diákmunka: többféle formában lehet dolgozni, erre is érdemes odafigyelni

Számítanak-e a nyugdíjszámításkor azok a hónapok vagy akár évek, amelyeket az egyetem, főiskola vagy éppen a középiskola mellett dolgoztatok végig?

  • Eduline

A Pénzcentrum cikkéből kiderül: a legtöbb diák és hallgató iskolaszövetkezeten keresztül vállal munkát tanulmányai mellett. Ez egy kedvezményes foglalkoztatási forma, hiszen a bérüket egyedül a személyi jövedelemadó fizetési kötelezettsége terheli (15 százalék).

Társadalombiztosítási szempontból mint nappali tagozatos tanulók vagy hallgatók egészségügyi szolgáltatásra jogosultak, így nem terheli egészségügyi járulékfizetési kötelezettség - így például táppénzre sem jogosultak. A munkabérből nyugdíjjárulék sem vonnak le, így szolgálati idő sem keletkezik.

A lapnak nyilatkozó szakember szerint a másik – ám nem tipikus – út, ha egy egyetemista munkaszerződés alapján végez munkát. Adózási szempontból a diákok munkaviszonyból származó jövedelme ugyanúgy bérjövedelemnek tekintendő, mint bármely más munkavállaló esetében. A tanulónak juttatott járulékalapot képező jövedelem után a tanuló 8,5 százalék egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékot, továbbá 10 százalék nyugdíjjárulékot fizet. Vagyis ezt a munkaviszonyt a majdani nyugdíja számításánál is figyelembe veszik.

Tíz fontos tipp a diákmunkához

Nyári munkát vállaltok? Érdemes tisztában lenni a legalapvetőbb szabályokkal, lehetőségekkel és kötelezettségekkel.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.