Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Jelenleg a munkaerőpiacon az Y generáció tagjai a legiskolázottabbak, szakmai tapasztalattal azonban nem minden esetben rendelkeznek, és nehezen tudják elméleti tudásukat a gyakorlatba átültetni.
Becslések szerint jövőre a munkavállalók fele, 2025-re pedig 75%-a az Y generációból fog kikerülni – mondta el Karvalics Mária, a magyarországi Adecco Kft. HR menedzsere. Az Adecco Csoport 47 országban szervez egy hónapos gyakornoki programokat.
„Az Y – és a munkaerőpiacon szintén egyre hangsúlyosabb Z – generáció tagjai egy jóval modernebb és gyorsabb világba születtek és nőnek fel, ahol rengeteg alternatíva közül választhatnak. A cégeknek ezért meg kell érteniük, hogy a pályakezdők és a fiatalok számára a rugalmas időbeosztás, a folyamatos kihívások és a tanulás lehetősége jellemzi az álommunkahelyet. A szülői háttér és a családalapítás kitolódása miatt pedig ha az adott munkakör nem elég motiváló, sokkal könnyebben váltanak munkahelyet, mint az idősebb korosztály, nehezebb tehát kivívni náluk az elköteleződést” – mutatott rá a fiatal munkaerő sajátosságaira Karvalics Mária.
Bruttó 334 ezer forint: megvan, mennyit keresnek a három-öt éve végzett diplomások
334 667 forint - ennyi a diplomás-pályakövetési felmérésben megkérdezett, 2014-ben és 2016-ban végzett diplomásainak bruttó átlagbére.
Jelenleg minden céget az foglalkoztat, hogy az X és Y generáció hogyan tud hatékonyan együtt dolgozni. „Nem feltétlenül kell, hogy problémát okozzon, hogy különböző korosztályok dolgoznak együtt, hiszen a családon belül is éppen ez a helyzet. Az X generáció tagjai ugyanis nagy valószínűséggel Y vagy Z generációs gyermeket nevelnek. Ahogy a mindennapi életben, úgy a munkahelyen is tanulhat egymástól a két generáció, ami hasznos lehet a cég számára is. Ha az Y generáció a fejlődés és a kérdezés lehetőségét látja az idősebb kollégákban, pozitívan állnak hozzájuk. Emellett rendkívül nyitottak minden változásra, és otthonosan mozognak a digitális világban. Az idősebbek pedig éppen ezt a nyitottságot tanulhatják meg a fiataloktól, ezáltal könnyebben tudják befogadni a változásokat, és alkalmazkodni hozzájuk” – mondta el Karvalics Mária.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
| Suli mellett dolgoznál? A Jobline megoldja! |
Egészítsd ki zsebpénzed, válogass a legjobb diákmunkák közül a jobline.hu oldalon! Jelentkezz még ma! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.