Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Ezzel az appal a nyelvtan mellett a beszéd és a hallásértés fejlesztésében is segít.
A Speakly nyelvtanulós appal több, mint nyolc nyelvből - többek között angolból, németből, spanyolból és olaszból is - kínál tanulási lehetőséget. Ebben az alkalmazásban garantáltan nem fogtok „Egy kék kismadár ül az asztalon”, és hasonló típusú, kicsit sem életszerű mondatokkal találkozni, ugyanis az alkalmazás készítői a statisztikákra építettek. Ez azt jelenti, hogy fontossági sorrendben tanulhatjátok meg az adott nyelv alapszókincsét. Így a leghasznosabb kifejezésekkel már a kezdetekkor megismerkedhettek, a kevésbé gyakori szavakkal pedig csak a későbbiekben kell foglalkoznotok.
A szavak elméleti elsajátítása után gyakorlati formában is elmélyíthetitek a korábban megtanult kifejezéseket. Ezt úgy kell elképzelnetek, hogy a már megismert szavak használatával kell mondatokat alkotnotok – mindezt nemcsak írásban, hanem szóbeli formában is.

A nyelvtanulás ebben az appban is szintekre osztott, az egyes szintek különböző szómennyiség elsajátításával oldhatók fel. A szintekhez a nyelvtani és szókincsfeladatok mellett mindennapi szituációkra épülő feladatok, hallásgyakorlatok, sőt zeneajánlások is tartoznak, így az adott idegen nyelvet többféle szemszögből, különböző formában gyakorolhatjátok.
Ha kipróbálnátok az alkalmazást, akkor andoridos készüléketekre itt tölthetitek le, az iOS kompatibilis változat pedig itt érhető el.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.