Szótár, igeragozó, beszédfelismerő: olasz nyelvtanulás egyetlen alkalmazással

Május 25-én az olaszérettségikkel zárul a tavaszi írásbeli vizsgaszezon. Ennek apropóján most azokra is gondoltunk, akik korábban még nem tették, de szívesen megismerkednének az olasz nyelvvel. Appajánló.

  • Tóth Alexandra

Ezzel az ingyenes alkalmazással egyszerűen sajátíthatjátok el az olasz szavakat, kifejezéseket, fejleszthetitek a nyelvtanotokat, mondatokat alkothattok, és részt vehettek hétköznapi beszélgetésekben.

Fejleszthetitek az írás-, olvasás-, hallás-, és beszédkészségeiteket, a hatékonyabb tanulás érdekében pedig szótárral, igeragozóval és úgynevezett ’state-of-the-art’ beszédfelismerő technológiával is felszerelték az alkalmazást – ami azt jelenti, hogy az app ellenőrzi a szavaitokat, és csak akkor kaptok pozitív visszajelzést, ha az olasz beszédetek tiszta és helyes, így javul majd a kiejtésetek.

Google Play

Mit tud pontosan az alkalmazás?

A tökéletes olasz kiejtést szinkronszínészek anyanyelvi társalgásaiból tanulhatjátok meg, miközben a legalapvetőbb szavakkal és kifejezésekkel gazdagíthatjátok a szókincseteket. Ha pedig nemcsak ismerkednétek az olasszal, hanem komolyabban is beleásnátok magatokat a nyelv rejtelmeibe, akkor az igékre kattintva a teljes igeragozási rendszert megnézhetitek.

A folyamatos statisztikai elemzések azt is lehetővé teszik, hogy nyomon kövessétek a fejlődéseteket. A ranglistának köszönhetően pedig a barátaitok és családtagjaitok szintjét is figyelemmel kísérhetitek, illetve versenyezhettek, hogy ki lesz a legjobb.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.