Így tanulhattok franciául teljesen ingyen - appajánló

Már rengeteg olyan alkalmazást ajánlottunk, aminek a segítségével angolul vagy németül tanulhattok. Éppen ezért most azoknak kedvezünk, akik francia nyelvhez szeretnének közelebb kerülni. Most összeszedtünk három remek alkalmazást, amivel tankönyvek nélkül sajátíthatjátok el a francia nyelv alapjait.

  • Eduline

Mondly

Ezzel az alkalmazással elsajátíthatjátok az alapvető francia szavakat és kifejezéseket, elkezdhettek mondatokat formálni, és részt vehettek beszélgetésekben. Az applikációval fejleszthetitek az írás-, olvasás-, hallás-, és beszédkészségeiteket. A state-of-the-art beszédfelismerőnek köszönhetően a kiejtésetek is javulhat, ugyanis csak akkor kaptok pozitív visszajelzést, ha a francia beszédetek tiszta és helyes. Az alkalmazáson belüli statisztikák pedig segítenek a fejlődésetek nyomonkövetésében.

Google Play

Francia nyelvtan

Ebben az alkalmazásban több mint 1000 kifejezést, gyakori mondatokat, valamint a francia nyelvtan teljes rendszerét megtaláljátok. Az applikáció elsősorban kezdőknek ajánlott.

Google Play

Tanulj franciául egyszerűen

Ebben az alkalmazásban minden francia kifejezés le van írva fonetikusan és eredeti nyelven, illetve anyanyelvi beszélőtől is meghallgathatjátok, hogy még jobb legyen a kiejtésetek. Ezeken kívül az appon belül kvízeket is találtok, valamint a haladásotokat is nyomonkövethetitek.

Google Play

Szuper ingyenes app: minikihívásokkal gyakorolhattok a nyelvvizsgára

Nemcsak új szavakat sajátíthattok el a Lingvist nevű ingyenes alkalmazással, hanem a nyelvvizsga részei szerint csoportosított feladatokat, kommunikációs helyzeteket is megoldhattok, illetve a nyelvtani szabályokat is átismételhetitek.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.

@eduline.hu

“Fogyasszunk minél kevesebb energiát, és minél több jeget!” – a Sziget 0. napján jártunk, ahol fenntarthatóságról és az extrém hőségről is kérdeztük a fesztiválozókat. 🪭⛺️ #utcaembere #sziget2026 #eduline #foryou #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu