Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Idegen nyelvek tanulására számos appot, tanfolyamot és könyvet ajánlottuk már, de mi a helyzet a szóbeli készségével? Mutatunk olyan ötleteket, amelyekkel a hétköznapokban is elérhetitek, hogy aktívan gyakoroljátok a nyelveket szóban is.
A legtöbb nyelvvizsga szóbeli részénél a társalgásra nagy hangsúly helyeződik. A hétköznapi szituációk kezelésének, megoldásának fontos szerepe van, éppen ezért a pontozása is mérvadó lehet a végleges eredménynél. Ezt a készséget nehéz könyvből tanulni, gyakorlása elengedhetetlen a nyelvet beszélőkkel. Erre adunk most tippet, hol keríthettek lehetőséget arra a hétköznapokban, hogy beszélgethessetek akár anyanyelvi beszélőkkel is.
Programok
A legkézenfekvőbb (és egyszerűbb) módja annak, hogy a hétköznapokban találkozhassatok az általatok tanult nyelv beszélőjével, a (főleg kulturális) programok között rejlik. Filmfesztivál, író-olvasó találkozó vagy éppen múzeumi tárlatvezetésen is lehetőségetek lehet bármilyen nyelven élőben megszólalni, és beszélgetni a nyelvet szintén jól beszélőkkel vagy szintén gyakorlókkal. Érdemes körülnézni, rátalálni az ilyen eseményeket szervező helyekre.
Nyelvi intézetek
A sok esetben akár nyelvvizsgaszervező intézetek is jó lehetőséget jelenthetnek arra, hogy próbára tegyétek nyelvtudásotokat akár egy-egy - az intézetek által - megrendezett eseményen, de találhattok olyan hallgatót is ezeken a helyeken, akivel együtt gyakorolhattok akár tematikusan különböző témákon keresztül.
Alumni csoportok, közösségek
A legjobb ötlet arra, hogy adott nyelven jól beszélő hallgatót találjatok, az egyetemi és ösztöndíjak alumni csoportjai. Volt és jelenlegi olyan hallgatókkal találkozhattok ezekben a közösségekben, akik akár voltak egy-egy ösztöndíjjal külföldi egyetemen vagy programon. Legyen szó akár önkéntesekről, akár egyetemistákról, érdemes ilyen közösségeket keresni.
Újabb ingyenes nyelvi app: jól jöhet, ha a szóbeli a mumus
Nyelvvizsga előtt álltok, és úgy érzitek, a szóbeli a mumus? Ha nem szívesen szólaltok meg idegenek előtt, akkor ezt az appot érdemes kipróbálnotok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.