Idén változik a PISA-felmérés: globális kompetenciát is vizsgálnak

Idén a PISA-teszt már a diákok globális kompetenciáit is vizsgálja.

  • Eduline

2018-tól a matematikai tudás, a természettudományos ismeretek és a szövegértés felmérése mellett már az úgynevezett globális kompetenciát is vizsgálja majd az egyes országok – köztük Magyarország – oktatási színvonalát összehasonlító PISA teszt, hívja fel a figyelmet a középiskolások globális kompetenciáját fejlesztő nemzetközi diákcsere-szervezet, az AFS.

Az OECD szerint a globális kompetencia a helyi, globális és interkulturális ügyek vizsgálatának képességét jelenti azzal, hogy az egyén megérti és értékeli mások látásmódját és világnézetét; képessé válik nyílt, helyzethez illő és hatékony interakciót folytatni különböző kulturális háttérrel rendelkező emberekkel, továbbá a kollektív jólét érdekében cselekszik .

Az oldal azt írja, hogy gyakorlatban ez azt jelenti, hogy első alkalommal idén ősztől egy, a PISA felmérésben érintett 15 éves középiskolásnak a globális kompetenciával kapcsolatban például arról kell majd számot adnia, hogy hogyan kezeli a médiából ráömlő információ- és híráradatot, meg tudja-e különböztetni a valódi híreket az álhírektől vagy hogy tisztában van-e a globális felmelegedés vagy az idegengyűlölet veszélyeivel.

Azt is vizsgálja majd a teszt, hogy a diákok megértetik-e magukat és képesek-e együtt dolgozni egy más országból, kultúrából vagy vallási környezetből érkező emberrel és hogy fontos-e számára az emberi méltóság és a sokféleség tisztelete - teszik hozzá.

Itt vannak a friss PISA-eredmények: rosszul teljesítenek a magyar diákok

A legújabb PISA-felmérés eredményei alapján kijelenthető, hogy a matematika, szövegértés és természettudomány után a kollaboratív problémamegoldás nevű modulban is rosszul teljesítenek a hazai diákok. Ráadásul az adatok elképesztő egyenlőtlenségeket mutatnak: a kevésbé tehetősek esély nélkül maradnak. Közzétették a világszerte 72 országban, több mint félmillió középiskolás bevonásával készült PISA-kompetenciafelmérés eredményeit - írja a 24.hu.

 

Hozzászólások

Teljesen átalakítanák a KRÉTA-t: beépített chatet kapnának a tanárok, AI segítené a diákokat

A mesterséges intelligencia személyre szabott tanulási segítséget nyújthatna, biztonságos üzenetküldő felület válthatná fel a Facebook-csoportokat, a szakértők szerint pedig a jelenlegi KRÉTA helyett egy sokkal modernebb, a diákok igényeire szabott rendszert kellene létrehozni. Egy új koncepció szerint a fejlesztés nemcsak technológiai, hanem oktatási szempontból is komoly előrelépést jelenthetne.

A garantált bérminimum szintjére emelnék a doktoranduszok ösztöndíját – nyílt levelet írtak a kormánynak a PhD-hallgatók

A mindenkori garantált bérminimum szintjére emelnék a doktoranduszi ösztöndíjat egy újonnan alakult, alulról szerveződő doktoranduszcsoport tagjai. Nyílt levelükben azt követelik, hogy a jelenleg havi 140 ezer forintos alapösztöndíj helyett minden PhD-hallgató legalább havi bruttó 373 200 forint támogatást kapjon.

Lovász László: „Attól félek, hogy a gyerekek életét tönkreteszi, hogy folyamatosan felvételire készülnek”

A magyar oktatás egyik legnagyobb problémájának azt tartja Lovász László matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, hogy a gyerekeknek egyre korábban kell versenybe szállniuk a jobb iskolákért. Szerinte a jelenlegi rendszer túl nagy nyomást helyez a diákokra, miközben a legtöbb tehetség ilyen fiatal korban még nem mérhető fel.

A gyerek nem vezethet autót – Hogyan válik a szabadság valódi felelősséggé az iskolában?

A magyar közélet egyik visszatérő problémája, hogy a vitákban hajlamosak vagyunk a másik oldalt nem egyszerűen ellenfélnek, hanem ellenségnek tekinteni. Ez a gondolkodásmód lassan átitatja az oktatásról, a közéletről és a közintézményekről szóló beszélgetéseket is. Pedig a demokrácia lényege éppen az, hogy az egyet nem értés nem zárja ki az együttműködést. A magyar társadalom polgárosodása történelmi léptékben még mindig folyamatban van. A szabadság, az autonómia és a felelősség viszonya sokszor nem stabil kulturális tapasztalat, hanem tanulási folyamat. Ez az oktatásban különösen jól látszik.