"A pedagógiai asszisztensek a közoktatás csendes tartóoszlopai" – ők sem számíthatnak béremelésre

Idejük 90 százalékát a gyerekekkel töltik, mégis lekezelik és alulfizetik a pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztenseket. A Kulturális Bizottság nemet mondott arra a szakpolitikai javaslatcsomagra, amely javította volna a pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek bérezését és munkakörülményeit. Civil szervezetek szerint a döntés leginkább az SNI-s gyerekeket hozza hátrányos helyzetbe.

Egy borsodi édesanya, Lilla történetén keresztül mutatta be a Borsod24, hogy milyen hiányosságokkal küzd a magyar közoktatás az eltérő fejlődésű gyerekek ellátásában. Kisfia, Marci figyelemhiányos hiperaktivitással, később Asperger-szindrómával diagnosztizált gyerek, akit óvodában és iskolában is gyakran elutasítottak, mert nem állt rendelkezésre megfelelő szakemberi támogatás.

A család csak akkor kapott segítséget, amikor az iskola vezetése végül szakembert szerzett, és az osztályfőnök is támogatóan állt a gyermekhez. A történet azonban korántsem egyedi.

Meg akart verni egy gyereket, ezért félrelökte a pedagógiai asszisztenst az egyik diák a nagyatádi iskolában

A Civil Kollégium Alapítvány és az Aprajafalva Alapítvány 2025 tavaszán végzett kutatása szerint a pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek a közoktatás egyik legfontosabb, mégis láthatatlan és alulfizetett szereplői.

A felmérésben 126 asszisztens vett részt több mint 50 településről. Az eredmények szerint:

  • az asszisztensek munkaidejük közel 90 százalékát közvetlenül a gyerekekkel töltik,
  • jellemzően 20-30 fős csoportokban dolgoznak,
  • a válaszadók több mint háromnegyede a viselkedési problémák kezelésére fordítja ideje nagy részét,
  • 82 százalékuk rendelkezik formális, akkreditált szakképesítéssel.

Elmosódott munkakörök, alacsony bérek

A kutatás szerint az asszisztensek feladatai gyakran túlmutatnak a munkaköri leírásukon. A válaszadók 70–75 százaléka jelezte, hogy rendszeresen végez olyan munkát, amit nem tart a saját feladatának – például pedagógusok helyettesítését, adminisztrációt vagy takarítást.

A bérezést tartják a legnagyobb problémának: ahogy mi is megírtuk, a NOKS-os dolgozók – köztük az asszisztensek – még több évtized munkaviszony után is gyakran nettó 250 ezer forint körüli fizetést kapnak.

CKA Facebook

Hatpontos javaslatcsomagot utasítottak el

Az EgyszerGYEREk nevű szakpolitikai javaslatcsomag többek között:

  • egységes munkaköri definíciót,
  • kötelező alapképzést és rendszeres továbbképzést,
  • mentorálást és szupervíziót,
  • létszámnormákat,
  • valamint jelentős béremelést javasolt a pedagógiai asszisztensek számára.

A Kulturális Bizottság azonban múlt keddi ülésén elutasította a csomagot. Jámbor András országgyűlési képviselő szerint a kormány pénzhiányra hivatkozott.

A Civil Kollégium Alapítvány szerint a javaslatcsomag nem politikai, hanem gyermekjogi és szakmai minimumot fogalmazott meg. Álláspontjuk szerint az asszisztensek megbecsülése nélkül nem beszélhetünk valódi befogadó oktatásról, és a döntés leginkább azokat a gyerekeket érinti hátrányosan, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a személyre szabott segítségre.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.