„Ez még egy felnőttnek is sok” - ilyen durva órarendeket kaptak idén a diákok
Napi nyolc-kilenc tanóra és heti két-három nulladik óra - arra kértük a tanulókat és a szülőket, mutassák meg, milyen órarendeket kaptak idén.
A helyi Fidesz-frakció képviselője szerint az önkormányzat komoly tartozásokat halmozott fel.
Hét iskolában leállhat a gyermekétkeztetés jövő héttől Szolnokon, mivel a város nem biztosítja az ehhez szükséges forrásokat - erről Töreki András, a szolnoki közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője beszélt egy csütörtöki sajtótájékoztatón az MTI szerint.
A politikus szerint ,,komoly tartozások halmozódtak fel az önkormányzat felelőtlensége miatt a beszállítók felé. Kifizetetlen számlák sora van, ami nem görgethető tovább.”
Ez összesen hét intézményt érint, ha pedig nem lesznek kifizetve a számlák, nem tudják kifizetni az alvállalkozókat és a nyersanyag-beszállítókat sem, így leállhat a gyermekétkeztetés.
Töreki ekkor jelezte azt is, hogy a Fidesz-frakció a sajtótájékoztatót követően előterjesztést fog benyújtani, és rendkívüli közgyűlést hívnak össze. Hozzátette: a gyermekétkeztetésre szánt pénz megvan, ezt megkapja az önkormányzat, tehát kifizethetőek a számlák, a gyermekétkeztetést nem szabad leállítani. Az előterjesztésben pedig megjelölik azt is, honnan kell ezt az összeget a gyermekétkeztetés részére biztosítani.
A frakcióvezető felidézte, hogy október 30-án a közgyűlés elfogadott egy előterjesztést a 2025. évi költségvetés októberi, novemberi, decemberi likviditási tervéről, ebben szerepelt, hogy az év utolsó három hónapja miként alakul bevételek és kiadások tekintetében. Az előterjesztés szerint a költségvetés egyensúlyban van, és ha minden így marad, akkor az önkormányzat számláján egymillió forint marad.
A közgyűlés után kiderült, hogy az előterjesztésben található táblázatokban több sor is szerepelt, amelyek üresek voltak, tehát nem voltak ott összegek, pedig kellett volna, hogy legyenek. Nem szerepelt összeg a gyermekétkeztetés sorában sem, azt a városvezetés egyszerűen kihúzta, és így adta be az előterjesztést a legutóbbi közgyűlésre - mondta.
Meg kell értenie a városvezetésnek, hogy nem lehet játszani gyermekek ezreinek étkeztetésével, ilyen felelőtlenség még nem fordult elő Szolnokon
- jelentette ki.
Mohi Márk, a Fidesz szolnoki frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott: érthetetlen, hogy a város likviditási tervében egyetlen forint sem áll rendelkezésre gyermekétkeztetésre - hangoztatta, hozzátéve: a frakció nevében követelik, hogy a rendelkezésre álló pénzből fizessék ki a gyermekétkeztetés költségeit.
Napi nyolc-kilenc tanóra és heti két-három nulladik óra - arra kértük a tanulókat és a szülőket, mutassák meg, milyen órarendeket kaptak idén.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.
Négy-hat százalékkal emelkedhetnek a közétkeztetés költségei, jelentős térítésidíj-emelkedésre azonban nem számít a szakmai szervezet. Közben egyre több iskolában jelenik meg a szabadszedéses, svédasztalos menza, amely ugyan valamivel drágább lehet a hagyományos rendszernél, de kevesebb étel kerülhet a kukába.
Az oktatási miniszter tájékoztatása szerint a nyáron lejárt 467 iskolaigazgatói pályázatból 351 esetben született 5 éves vezetői megbízás. Azokon a helyeken, ahol ideiglenes megoldásra volt szükség, október 1-től új pályázatokat írnak ki a tankerületek.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb akciót indít a Pedagógusok Szakszervezetének Országos NOKS Tagozata a nevelést-oktatást közvetlenül segítő és a technikai dolgozók béremeléséért. A kormány már jelezte, hogy jön a bérrendezés, annak mértékéről és időpontjáról azonban egyelőre nem közöltek részleteket.
A 2026/2027-es tanév előtti nap még mindig százas nagyságrendben keresnek pedagógusokat iskolákba, óvodákba és a szakszolgálatokhoz.
Az elismerést azok a diákok kapták, akik kiemelkedő tanulmányi és sporteredményeket értek el. Lannert Judit kedden a Facebookon tett közzé egy bejegyzést a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója” és a „Magyarország tehetsége” címek átadójáról.