Elítélték a tanítónőt, aki mogyorós édességet adott egy allergiás kisfiúnak

Bár a tanítónő tudott a gyerek allergiájáról, mégsem vette figyelembe, amikor a kisfiúnak mogyorós édességet adott.

Másfél év felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság azt a 46 éves napközis tanítónőt, akinek a mulasztása miatt három és fél évvel ezelőtt meghalt egy mogyoróallergiás hatéves kisfiú Újpesten – írja a 24.hu.

A tragédia 2022 januárjában történt, amikor az osztály születésnapot ünnepelt. A tanítónő osztotta szét a gyerekek között az édességeket, köztük mogyorókrémes ostyát is. Az allergiás Máté is kapott belőle. Amikor kiderült, hogy mogyorót evett, pánikba esett, sírni kezdett, majd hányás és köhögés jelentkezett nála.

Az iskola rögtön értesítette a szülőket, akik tíz percen belül megérkeztek. Bár a kisfiú rosszul volt, a szülők nem gondolták, hogy komoly a baj, és először csak a háziorvoshoz akarták vinni. Útközben azonban a gyerek állapota hirtelen romlott, fulladni kezdett, majd elvesztette az eszméletét. A kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét.

Kitiltják a közétkeztetésből a földimogyorót, dióféléket és a szezámmagot

A vádhatóság szerint a pedagógus tisztában volt azzal, hogy a kisfiú mogyoróallergiás - a szülők többször is jelezték az iskolának. Mégis kiosztotta a veszélyes édességet, és nem ügyelt arra, hogy mogyorót tartalmaz. A tanárnő vallomásában elismerte, hogy tudott az allergiáról, de úgy vélte, nem súlyos, és nem figyelte meg alaposan az édességeket.

Az ítélethirdetésen a tanítónő megbánását fejezte ki: „Együtt kell élnem azzal, ami történt, és ez nekem is nehéz. Nagyon sajnálom a fájdalmat, amivel most a család él együtt.”

A bíróság enyhítő körülményként értékelte a beismerést, a megbánó magatartást és az időmúlást. Az indoklásban ugyanakkor kiemelte: a tragédia elkerülhető lett volna, ha időben rendelkezésre áll allergiás roham esetére való injekció, vagy ha a gyerek hamarabb szakszerű ellátást kap.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.