Vádat emeltek a mogyoróallergia miatt meghalt kisfiú tanárnőjével szemben

Hiába jelezték a gyermek tanulói adatlapján, a szülőknek szóló kérdőíven és az üzenőfüzetben is a kisfiú allergiáját, a napközis tanárnő mogyorókrémmel töltött ostyát helyezett a padjára. A kisfiú nem sokkal később belehalt az allergiás reakcióba.

  • Székács Linda

Halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádat emelt a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség azzal a napközis tanárnővel szemben, aki 2022. januárjában gondtalanul földimogyorós édességet tett egy mogyoróallergiás kisfiú padjára, aki miután fogyasztott belőle belehalt a súlyos allergiás reakcióba - írják az Ügyészség.hu-n.

A vádirat szerint a pedagógus napközis tanárként dolgozott egy budapesti általános iskola egyik első osztályában, ahol 2022. január 18-án az egyik tanuló születésnapját ünnepelték, melynek során az ünnepelt által hozott mogyorós ostyarudat  a tanárnő szétosztotta a gyerekek között, amiből a sértett mogyoróallergiás kisfiú is kapott.

Az édesség elfogyasztása után nem sokkal a gyerek rosszul lett. A telefonon értesített szülők az iskolához érkezve autóval orvoshoz indultak a kisfiúval, akinek az út során romlott az állapota, ezért a szülők egy fóti benzinkútnál megállva mentőt hívtak a gyerekhez, akik azonban már nem tudták megmenteni az életét.

"A tragédia azért következett be, mert a vádlott az édességek kiosztásakor nem vette figyelembe azt, hogy a sértett általa is tudottan mogyoróallergiában szenved, és ennek ellenére földimogyorókrémmel töltött édességet tálalt fel közvetlenül a sértett padjára is, amellyel lehetővé tette, hogy abból a sértett is fogyasszon. A vádlott - aki a munkaköri leírása szerint, személyesen felelős a felügyeletére bízott tanulók testi, érzelmi és morális épségéért - ezzel gondatlanul megszegte a foglalkozása szabályait, amely közvetlen ok-okozati összefüggésben állt a halálos eredménnyel" - írják.

A napközis tanárnővel szemben az ügyészség végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést, valamint a tanítói foglalkozás gyakorlásától történő határozott idejű eltiltást indítványoz a vádiratban.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.