850 ezer forintos átlagbért ígér a kormány a pedagógusoknak

A következő 6 évre vonatkozóan bejelentették a tervüket.

Magyarország Kormánya Facebook-oldalán tette közzé azt a kijelentést, miszerint:

„a jelentős béremelés után 840-850 ezer forint lesz a pedagógusok átlagbére az idei évre.”

Ismét eredménytelen volt a pedagógus érdekvédelmi szervezetek és a Belügyminisztérium tárgyalása

Emellett az is szerepelt még a posztban, hogy 2031-ig vállalják, hogy a pedagógusok bérszínvonala a diplomás átlagbér legalább 80 százalékát fogja meghaladni.

 

Nem fukarkodtak a nagy kijelentésekkel a politikusok sem. Balatoni Katalin a nyíregyházi tanévnyitó szakmai konferencián például arról beszélt nemrég, hogy Magyarországon elegendő a pedagógus. Hangsúlyozta: idén augusztusban kétezerrel több pedagógus dolgozik a pályán, mint tavaly ilyenkor.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.