Meg akart verni egy gyereket, ezért félrelökte a pedagógiai asszisztenst az egyik diák a nagyatádi iskolában

Nem ez volt az első eset, amikor az általános iskolás fiú erőszakosan lépett fel a pedagógusokkal szemben.

A nagyatádi iskolás fiú még 2024 decemberében nem akart sorakozni az udvaron, ezért ellökte a pedagógiai asszisztenst, majd utána pedig az őt számonkérő pedagógus csuklóját is megragadta - írja az ügyészség.hu.

A tizenéves másnap is hasonlóan viselkedett, akkor azért lökte arrébb a pedagógiai asszisztenst, mert a felnőtt meg akarta akadályozni, hogy megverje az egyik iskolatársát.

 

A fiú nem először szegte meg a törvényt, korábban rablás miatt emeltek ellene vádat.

Az ügyészség a Nagyatádi Járásbíróságra benyújtott vádiratában ismét javítóintézeti nevelés alkalmazására tett indítványt.

- olvasható a közleményben.

Az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy a 2024/2025-ös tanévben az iskolaőröknek közel 300 esetben kellett intézkedniük. A rendőrség tájékoztatása szerint túlnyomóan garázdaság, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és kábítószer birtoklása bűncselekmények miatt volt szükség az intézkedésekre. Azt is hozzátették, hogy az eljárások többségét a tanulók által az iskolába vitt szúró- vagy vágóeszközök miatt indították.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.