Középiskolai felvételi 2025: fontos dátum közeleg

Már nem sok időtök maradt arra, hogy eldöntsétek, melyik középiskolákba akartok jelentkezni.

Február 20-án továbbítják az általános iskolák a diákok tanulói és jelentkezési lapjait, ekkor történik meg tehát a hivatalos jelentkezés a kiválasztott középfokú iskolákba. A hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumokba jelentkezők szülei az űrlapok kitöltését és benyújtását egyénileg is intézhetik. Ez azt jelenti, hogy már csak néhány napotok maradt arra, hogy kitaláljátok melyik sulikat hányadik helyen szeretnétek megjelölni.

Központi írásbeli eredmények 2025

  • Hogy milyen eredményeket értek el a központi írásbelin a gimnáziumokban, technikumokban a diákok, itt nézhetitek meg.

Ha esetleg meggondoltátok magatokat, akkor március 25-e és 27-e között módosíthattok az iskolák sorrendjén. Azonban fontos tudnotok, hogy amennyiben több felvételi kérelmeteket is elfogadták, akkor a rangsoroló szoftver az általatok meghatározott sorrend szerint az első olyan tanulmányi területre helyez el titeket, amelyen az iskola jelezte, hogy felvételt nyertetek, és egyben bele is fértek a felvehető létszámba.

Emiatt is fontos, hogy a jelentkezési lapotok első helyén az a középiskola és az a szakirány legyen, ahova a legjobban szeretnétek bekerülni.

 

 

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.