A Tisza Párt elnöke a decemberi országjárása során érintette a Somogy megyei Niklát, ahol ajándékokat vitt a helyi óvodásoknak. A dajkák ellen fegyelmi eljárást indítottak, az óvodavezetőt azóta leváltották.
"Óvónőket fenyegetnek és próbálnak ellehetetleníteni Niklán, Berzsenyi Dániel falujában, mert karácsony előtt ajándékokat vihettünk a Tisza Szigettel az ottani óvodának" - számolt be róla a közösségi oldalán Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Magyar a beszámolója szerint december 11-én járt a Somogy megyei, alig körülbelül 700 fő lakost számláló Niklán, ahol meglátogatott egy helyi, önkormányzati fenntartású óvodát és ajándékot vitt a gyerekeknek.
A látogatása után azonban szerinte a helyi kormánypárti országgyűlési képviselő, Móring József utasítására a falu polgármestere "boszorkányüldözést" indított az óvodavezető és az intézmény dajkái ellen. Szabó Jánosné óvodavezetőt azóta leváltották, a dajkák ellen fegyelmi eljárást indítottak.
"Tünde 40 éve óvónő, mindenki szereti a településen, mindent megtett karrierje során, hogy a környéken élő hátrányos helyzetű gyermekek a lehető legjobb körülmények között nevelkedjenek. Ezért fogadta el a Tisza Szigetek ajándékát is. És most nyugdíjba kényszerítették" - írja a Tisza Párt elnöke, aki szerint a falu lakosai aláírásgyűjtéssel próbálnak kiállni a leváltott óvodavezető és a dajkák mellett.