Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Mutatjuk a menetrendet.
A szakképzésben és a közoktatásban tanuló diákok számára egyaránt 2024. december 21-én (szombat) kezdődik és 2025. január 5-ig (vasárnap) tart a téli szünet. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2024. december 20-án (péntek), a szünet utáni első tanítási nap pedig 2025. január 6-án (hétfőn) lesz.
Ez azt jelenti, hogy a diákok mintegy 16 napon keresztül pihenhetnek otthon, beleértve a hétvégéket és a karácsony miatti munkaszüneti napokat is.
A pontos "menetrend" a következő:
A tanév rendjét ide kattintva nézhetitek meg:
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.