Egy hét alatt több mint 80-an kaptak vírusfertőzést egy pesti iskolában

Egyelőre nem azonosították a vírus pontos típusát.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNGYK) adatai szerint a 42. héten két iskolában is vírusfertőzés okozta megbetegedéseket jelentettek, de a szamárköhögés időszaka sem ért még véget – írja a Pénzcentrum.

Október 14. és 20. között egy Tolna vármegyei általános iskolában hányás és hasmenés vezető tünetekkel enterális, tehát a beleket érintő járvány alakult ki. A 168 főből összesen 53-an kapták el a betegséget: 50 diák és 3 dolgozó. Ebből 1 gyerek szorult kórházi ellátásra. Az intézményben végzett járványügyi vizsgálat szerint nem ételmérgezés volt a kiváltó ok, feltételezhetően vírusfertőzés okozta a megbetegedéseket.

Ezen kívül Pesten is hasonló járvány alakult ki egy általános iskolában október 15-től kezdődően. A jellemző tünetek közé tartozott a hányinger, hányás, hasmenés, hőemelkedés és hasi fájdalmak. A 429 fős iskolából 85-en voltak érintettek, ebből 80 diák és 5 dolgozó. Ebben az esetben is feltételezhetően kontakt úton terjedt vírusfertőzésről volt szó.

Az NNGYK arra is felhívta a figyelmet, hogy továbbra sem ért véget a szamárköhögés fertőzési időszaka. A védőoltással megelőzhető fertőző betegségek közül 41 szamárköhögés megbetegedés gyanúját rögzítették. A bejelentések a fővárosból és 16 vármegyéből érkeztek.

Továbbá az adatokból az is kiderült, hogy 2024. október 14 - 20. között az országban 201 000 fő fordult orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel. A betegek legnagyobb százaléka (46,3%) 0-14 éves volt, 25,5 százalékuk pedig a 15-34 éves korosztályból került ki.

Szeptembertől már az orvos rögzíti az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) felületén a gyerek betegségének adatait, így az igazolás automatikusan átkerül a KRÉTA rendszerébe is. Arról, hogyan változott az iskolákban az igazolás menete az alábbi cikkünkben olvashattok:

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.